Kezdőlap Üzlet Jelentősen, 31 százalékkal nőtt az új lakások száma
Jelentősen, 31 százalékkal nőtt az új lakások száma

Jelentősen, 31 százalékkal nőtt az új lakások száma

által Marton

KSH: 31 százalékkal nőtt az új lakások száma

Az első három negyedévben 9803 új lakás épült Magyarországon, ami 31 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, ez 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi azonos időszak adatát.

A fővárosban 59 százalékkal, a megyei jogú városokban 24 százalékkal, a többi városban 12 százalékkal, a községekben pedig 17 százalékkal több lakást építettek, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.

Az új lakások 41 százaléka Budapesten épült, a területi koncentráció pedig ezen belül is erős: az otthonok 56 százaléka két kerületben épült fel. A XIII. kerületben 1146, a X. kerületben 1109 új lakást vettek használatba. Ugyanakkor a négy legkevesebb új lakással rendelkező kerületben – a XX., a XXI., az V. és a VII. kerületben – összesen 5 darab új lakás épült.

A régiók közül csak Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon csökkent az új lakások száma az előző év azonos időszakához képest. Minden más régióban növekedést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt a Közép-Dunántúlon (62 százalék), Budapesten (59 százalék) és az Észak-Alföldön (29 százalék).

A megyei jogú városok közül Székesfehérváron (246) és Kecskeméten (216) vették használatba a legtöbb új lakást. A négy legkevesebb új lakást realizáló megyei jogú városban – Esztergomban, Kaposváron, Tatabányán és Salgótarjánban – a használatbavételek száma egyaránt 5 vagy annál kevesebb volt.

A statisztikai hivatal kitér arra is, hogy a fővárosban a lakások mérete átlagosan 66 négyzetméter volt, míg a megyei jogú városokban 106, a többi városban 107, a községekben pedig 114 négyzetméter.

Ezt is kedvelheted