Kezdőlap Üzlet Szijjártóék nyilvánosságra hozták a CATL-szándéknyilatkozatot

Szijjártóék nyilvánosságra hozták a CATL-szándéknyilatkozatot

által Marton

Nyilvánosságra hozták a kormány CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát

Tárkányi Zsolt országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta azt a szándéknyilatkozatot, amelyet a Fidesz-kormány kötött a kínai CATL akkumulátorgyárral a debreceni beruházás előkészítése során. A dokumentumot Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára írta alá 2022-ben, és zöld utat nyitott a gyár debreceni megvalósítása előtt.

Telekköltségek és bővítési lehetőségek

A megállapodás értelmében az önkormányzat a telkek megszerzése után saját költségére készítette volna elő és értékesítette volna a területet a CATL-nek. A nyilatkozat rögzítette azt is, hogy a vállalat a telekáron felül semmilyen díjat vagy költséget nem köteles viselni. Emellett a kormány vállalta, hogy összeállít egy listát minden olyan lehetséges, 100 hektárnál nagyobb debreceni területről a várostól számított 50 kilométeres körzetben, amely alkalmas lehet a CATL további gyáregységeinek telepítésére.

Munkaerő, szállás és képzés közpénzből

A dokumentum szerint a kormány a munkaerő zavartalan behozatalát is garantálta: a bevándorlási és más hivatalokban ügyfélkapcsolati munkatársak segítették volna az ügyintézést. A CATL tervei szerint hosszú távon tartósan 1000–2000 körüli EU-n kívüli munkavállalóra lett volna szükség a termeléshez, számukra az önkormányzat bérlakásokat is kialakított volna. A dolgozók képzését szintén közpénzből finanszírozták volna: képzésenként legfeljebb kétmillió eurót, dolgozónként legfeljebb ötezer eurót ígértek. Felmerült a vasúti infrastruktúra fejlesztése is.

Évekig titkolt dokumentum

A térség parlamenti képviselője szerint a Fidesz-kormány éveken keresztül titkolta a dokumentumot. Tárkányi Zsolt kiemelte: véget kell vetni annak az időnek, amikor bizonyos beruházások kivételezett státuszt élvezhettek, és egyetlen gyár sem lehet szívesen látott vendég Magyarországon, ha nem tudja vagy nem akarja betartani a szabályokat.

Ezt is kedvelheted