Kubatov Gábor bizalmasa is járt az Airbnb-hálószoba ügyében érintett lakásban
Kubatov Gábor bizalmasa, Kindlovits Máté is járt abban az Erzsébet körúti lakásban, amelynek hálószobájával a választási kampányban Magyar Péter lejáratására készültek – derül ki a radnaimark.hu történetét feltáró tényfeltáró cikkből. A lap tanúvallomások, háttérbeszélgetések, dokumentumok és fényképek alapján rekonstruálta az eseményeket.
A tényfeltáró anyaghoz megszerzett, a lakásban készült fotón nagy valószínűséggel Kindlovits látható. Egy forrás szerint az apartmant 2025. december 15-én bérelték ki, és ekkor készítették el azt az ágyfotót is, amely később a honlapra került. Kindlovits a lapnak nem zárta ki, hogy járt ott, de azt mondta, időnként budapesti Airbnb-lakásokba vonul el pihenni, a konkrét időpontra pedig nem emlékszik.
A lakást 2024 augusztusában egy Attila keresztnevű székely vállalkozó bérelte, aki a Tisza rendezvénye után látta vendégül Magyar Pétert, Vogel Evelint és társaságukat. Attila elmondása szerint később többször próbálták rávenni, hogy szolgáltasson kompromittáló információkat Magyarról, de visszautasította a közeledést. „Nem akartam én besúgó lenni, meg hát a Tiszát támogattam” – mondta. Tanúvallomása szerint Őze Balázs ketrecharcos üzleti lehetőséget és pályázati pénzt is emlegetett a találkozók szervezésekor, később pedig Kindlovits nevét és telefonszámát küldte el neki. Kindlovits nem emlékezett arra, hogy megkérte volna Őzét a kapcsolatfelvételre.
A történetben közvetítőként jelenik meg Attila akkori barátja, az Abud becenevű üzletember is, aki a források szerint segíthetett Kindlovitsnak azonosítani a lakást. Egy tanú arról vallott, hogy Abud a Groupama Arénában folytatott egyeztetésről meszélt, ahol egy lakás árát ígérték neki Magyarra nézve kompromittáló információkért. Abud válaszában azt hangsúlyozta: senki nem mutatkozott be neki a Fidesz képviselőjeként, és nincs birtokában kompromittáló videó.
Attiláról később titokban rögzített beszélgetés jelent meg a kormányközeli médiában. A vállalkozó szerint a felvételt manipulálták, mondatait kiragadták a szövegkörnyezetükből; több eljárást is indított. A lap nem talált bizonyítékot arra, hogy az eredeti éjszakán valóban készült volna kompromittáló videó Magyarról.
A radnaimark.hu februárban jelent meg, egy hálószobafotóval és a „coming soon” felirattal. Magyar Péter később elismerte, hogy járt a lakásban, és ott Vogel Evelinnel konszenzuális szexuális kapcsolatot létesített. Azt mondta, kábítószergyanús anyagot látott, de nem fogyasztott belőle. Menczer Tamás akkor tagadta, hogy a Fidesznek köze lenne az oldalhoz. A tiltott adatszerzés és személyes adattal visszaélés miatt tett feljelentést a rendőrség márciusban elutasította, a honlap pedig a választás másnapján elérhetetlenné vált.

