Politikai ellenállásból született a Cannes-i filmfesztivál
Az első cannes-i filmfesztivált 1946. szeptember 20-án rendezték meg. A rendezvény ötlete azonban évekkel korábbra nyúlik vissza, és lényegében politikai ellenállásból született.
A világ első nemzetközi filmfesztiválját Velencében alapították, és először 1932-ben rendezték meg. A kor rangos filmjei és rendezői vettek részt rajta, köztük számos amerikai alkotó is. A legjobb nemzetközi filmnek járó díjakat kezdetben amerikaiak, majd egy osztrák rendező nyerte el.
1938-ban azonban politikai vita alakult ki: a legjobb nemzetközi film díját Leni Riefenstahl vehette át az Olimpia című munkájáért, amely az 1936-os berlini olimpiát dolgozta fel. A film számos újszerű megoldást alkalmazott, köztük a futókkal együtt mozgó kamerát és légi felvételeket. Az alkotáson 43 operatőr dolgozott, a nyersanyagot 18 hónap alatt vágták véglegesre. A műben politikailag elfogult üzenetek is megjelentek. A fesztiválon további elégedetlenséget keltett, hogy egy Mussolini fia által felügyelt játékfilmet is díjaztak, a legjobb rendező díját pedig egy német direktor vitte el.
A francia kultúrdiplomácia, élén Jean Zay oktatási és szépművészeti miniszterrel, valamint Philippe Erlanger történésszel, felháborodott a döntésen, és elhatározta egy új, a velencei fesztivállal rivális, de szabad és demokratikus rendezvény létrehozását. Nagy-Britannia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok emiatt elhagyta a velencei fesztivált.
Az új fesztiválnak először Svájcban, majd Belgiumban kerestek helyet, de anyagi megfontolásokból egyik ország sem vállalta a megrendezést. Végül Franciaország vállalta magára a szervezést. A helyszín kiválasztására pályázatot írtak ki, amelyre Vichy, Cannes, Biarritz és az akkor francia gyarmati város, Algír jelentkezett. A versenyben Cannes és Biarritz maradt, végül Cannes nyert, mert a helyi szállodatulajdonosok felmérték a fesztivál turisztikai potenciálját, és magukra vállalták a szervezési költségek jelentős részét, a városvezetés pedig külön palotát ígért a rendezvénynek. Az esemény eredetileg a cannes-i mozgókép-kiállítás nevet viselte, amelyet később nemzetközi filmfesztiválra kereszteltek át.
A szervezők kezdetben nem vállalták a konfliktust a németekkel és az olaszokkal, igyekeztek hangsúlyozni a cannes-i fesztivál különbözőségét. Első alkalommal mindössze nyolc ország jelzett részvételi szándékot: Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Svédország, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok. A német–olasz érdekszféra államai elutasították a felkérést, köztük Magyarország is, arra hivatkozva, hogy kevés filmet gyártanak, és nincs olyan hivatalos szakmai szervezet, amely koordinálhatná a magyar filmgyártást.
A fesztivál nyitó időpontját 1939. szeptember 1-jére tűzték ki. Augusztus végén luxushajók szállították át az amerikai sztárokat Cannes-ba, köztük Gary Coopert, Mae Westet, Norma Shearert és Douglas Fairbankst. A zsűri elnöke Louis Lumière, a mozgófilm egyik feltalálója volt. A fesztivált meg is nyitották, és az első vetített film William Dieterle A Notre Dame-i toronyőr című alkotása volt. Ez azonban az utolsó bemutatott film is maradt, mivel aznap hajnalban Németország lerohanta Lengyelországot, hamarosan Franciaország is hadat üzent, és kitört a második világháború. A szervezők előbb szeptember 10-re, majd 1940 februárjára halasztották a rendezvényt, végül azonban évekig nem került rá sor. A tengerentúli vendégek pánikszerűen hazamenekültek, Franciaország pedig hamarosan a német invázió áldozatául esett.
A háború után a francia kormány komoly anyagi nehézségekkel küzdött, ennek ellenére presztízskérdést csinált a fesztiválból, hogy bebizonyítsa: Franciaországot és az európai kultúrát nem sikerült megtörni. Így 1946. szeptember 20-án megnyitották az első igazi cannes-i filmfesztivált a Casino eredetileg is tervezett épületében. A körülmények azonban korántsem voltak luxusszerűek: a súlyos élelmiszerhiány miatt a meghívott vendégeknek is fejadagjegyet kellett kiváltaniuk az étkezéshez, a ruhahiány miatt a helyi résztvevők gyakran függönyből és sötétítőből varrtak maguknak estélyit, a külföldi résztvevők pedig saját maguknak hoztak pezsgőt és élelmiszert a fogadásokra.
A spártai körülmények ellenére a fesztivál sikeres volt. Mivel a háború sebei még frissek voltak, a rendezvény mottója a nemzetek közötti megbékélés volt. A zsűriben 21 ország képviseltette magát, Georges Huisman történész elnökletével. A fődíjat, a Grand Prix-t, a mai Aranypálma elődjét 11 film között osztották meg, hogy valamennyi résztvevő elégedetten távozhasson. A győztesek között olasz, amerikai, brit és francia film is volt.

