„Kicsit menő lesz megölni valakit” – gyerekeket hálóznak be az interneten „erőszakszolgáltató” szervezetek
Egyre gyorsabban terjed az erőszak egy új modellje Európában: bűnbandák, terrorszervezetek és titkosszolgálatok szerveznek be fiatalkorúakat az interneten, hogy „játékos formában” hajtsanak végre bűncselekményeket – a kisebb csínyektől és apróbb bűntettektől kezdve robbantásokon át egészen a gyilkosságokig. Az „erőszakszolgáltatóknak” általában fizetniük sem kell a gyerekeknek, akik ugyan gyakran lebuknak a hatóságok előtt, ám a legtöbbször túl későn. A háttérben a svéd drogháború, illetve Moszkva és Teherán sejlik fel.
2023 júniusában egy 14, egy 15 és egy 16 éves fiatalt azzal bíztak meg az interneten, hogy a svédországi Sundsvallban gyilkoljanak meg egy 21 éves, egy ismert bűnbandához tartozó rappert. A hármas tagjai azonban bénáztak, megijedtek, össze is vesztek egymással, végül a rapper és csapata kínozta meg őket. Egyikőjük égési és vágott sebekkel megszökött, a másik kettőt további kínzások után egy erdős területen hagyták meghalni – szerencséjükre túlélték a bántalmazásokat.
Tavaly februárban Stockholm egyik külvárosában egy feketébe öltözött fiatal elindult az éppen a McDonald’s-os munkáját végző 20 éves egyetemista, Murad Abdelkader felé, és egy pisztollyal több lövést is leadott rá. Az utolsó lövés a tehetetlenül fekvő áldozat fejét érte. Mint később kiderült, a 18 éves támadó, Atilla Azimov nem a kiszemelt célpontot likvidálta.
Idén júliusban gyilkosságra való szövetkezésért ítéltek el Londonban egy norvég tinédzsert, Johannes Natlandot. A vád szerint 2025 áprilisában, 18 évesen azért utazott Angliába, hogy 270 ezer norvég koronáért – nagyjából 9 millió forintért – cserébe gyilkoljon.
2022 óta feltehetően 35 emberrel végzett 11 európai országban az az „erőszakszolgáltatásra” (Violence-as-a-Service, röviden VaaS) szakosodott csoport, amelyet a hatóságok a fenti három esetért is felelőssé tesznek. A szervezet ezen kívül felelős lehet számos más európai támadásért és támadási kísérletért – ezek közül kettőt robbanóanyaggal és kézigránátokkal hajtottak végre.

