Kezdőlap Szórakoztatás Szegény incel gyermekeink – Bodor Emese írása
Szegény incel gyermekeink – Bodor Emese írása

Szegény incel gyermekeink – Bodor Emese írása

által Marton

Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink

A magányos férfiak frusztrációjából származó agresszív gondolatok jellemzően kifelé irányulnak, míg a magányos nőké befelé – állapítja meg a témát vizsgáló szociológusok többsége. Ez azt jelenti, hogy a nők magánya nem jelent fenyegetést a közterekre, legfeljebb önmagukra, így szorongásuk nem hoz elég piaci hasznot, és nem tartozik a reményipar célcsoportjába.

David Szalay Test című regénye 2025-ben elnyerte a Booker-díjat, magyarul pedig idén jelent meg Barabás András fordításában a Libri Kiadónál. A könyv főszereplője, István a félperifériáról passzív sodródással jut el a brit felső tízezerig, életútját pedig elsődlegesen a szex alakítja. A nőkhöz való viszonya egy súlyos kamaszkori trauma miatt nyomasztó és disszociatív, a regény így inkább egy férfi elmagányosodásáról és az ehhez kapcsolódó kilátástalanságról szól, mint a testiségről.

Szalay díjazása körül élénk diskurzus támadt az angolszász sajtóban: többen – köztük maga a szerző is – provokatívnak, sőt irodalmiatlannak találták a választott témát, mások szerint a könyv fordulópontot jelenthet a maszkulinitás úgynevezett krízisének láthatóvá tételében. Ez utóbbiról olyan, Közép-Kelet-Európában furcsán visszhangzó mondatok is napvilágot láttak, mint hogy a férfi regényíró az irodalom leginkább divatjamúlt lénye, illetve hogy a fiatal női szerzők új nemzedéke olyan helyzetet teremtett, ahol a pályakezdő férfiak történeteire nem irányul elég figyelem.

A férfiúi magány és szégyenérzet ábrázolása igen népszerű. Az idei év egyik legnagyobb horrorszenzációja, a Megszállottság természetfeletti csomagolásban tárja elénk azt a szituációt, amikor egy társra vágyó ember beleegyezés hiányában is jogot formál a másik testére és odaadására. A Kamaszok című tavalyi sorozat pedig az online visszhangkamrák erőszakra buzdító befolyását vizsgálja a szexualitásukban és vonzerejükben bizonytalan, így könnyen radikalizálható serdülő fiúkra.

A magányos, az emberi gyengédségtől – de kiváltképp az elérhetetlennek ítélt női testtel azonosított gondoskodástól és intimitástól – elzárt férfiak és fiúk toposza nem véletlenül kulturális vándormotívum: a kényszercölibátus tapasztalatának megfogalmazására széles csoportnak van kereslete, ezzel párhuzamosan pedig az őket kiszolgáló és kizsákmányoló piac is kiépült. A legismertebb példa Andrew Tate, aki havi száz dollárért kínál kétes életvezetési tanácsokat előfizetőinek.

A cikk arra keresi a választ, hogyan alakult ki az a világnézet, amely az intimitást és a párkapcsolatokat is versenyként, piacként és megszerezhető jogosultságként láttatja; miért nem egyszerűen a szex hiányáról szól az incellét, hanem a kizártság, a mellőzöttség és az emberi kapcsolatokból való kiszorulás élményéről; valamint hogyan alakítják a magányról szóló közbeszédet azok a politikai és piaci szereplők, amelyek éppen a magányból profitálnak.

Ezt is kedvelheted