Kezdőlap Üzlet Rohadtul nem erre számítottunk, és ezt most mindenki érzi
Rohadtul nem erre számítottunk, és ezt most mindenki érzi

Rohadtul nem erre számítottunk, és ezt most mindenki érzi

által Marton

„Rohadtul nem ezt vártuk” – szakszervezeti vezető a rendőrbéremelésről

Átlagosan 15 százalékos béremelés várható a rendvédelmi szektorban – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben elmondott beszédében. A döntést Pósfai Gábor belügyminiszter részletezte, a Közszolgálati Rendőrszakszervezet (KRSZ) alelnöke, Tóth Zoltán szerint azonban a nullánál több ugyan a mostani rendezés, az állomány mégis felhördüléssel fogadta a hírt.

„Rohadtul nem ezt vártuk” – mondta a rendvédelmi ágazatot érintő illetményemelésről a KRSZ alelnöke, szóvivője. Hozzátette: mindenki tudta, hogy nincs pénz a kasszában, a probléma a kommunikációval van. A Belügyminisztérium arról beszélt, hogy minden részletet elmondtak a szakszervezeteknek, ezzel szemben szerinte semmilyen részletet nem mondtak el. Úgy fogalmazott, a kormány győzelmi jelentésként beszél a különböző ágazatokat érintő béremelésekről, holott előzetesen – legalábbis a rendvédelemben – titkolták, mire készülnek. Tóth szerint amennyiben volt A, B és C terv a rendőri illetményemelésre, akkor most a Zs-t sikerült megvalósítani.

A belügyminiszter megvédte a döntést, hangsúlyozva, hogy a rendvédelemben hosszú évek óta nem volt hasonló mértékű, átfogó illetményemelés. A 2008 óta változatlan illetményalap bruttó 38 650 forintról 42 515 forintra emelkedik; korábban ezt nem emelték, csak a hivatásosok pótlékát, amit úgy számoltak ki, hogy az alap összegére pakoltak rá szorzókat. A probléma az, hogy ezek a pótlékok bármikor elvehetők.

A rendőrség fegyveres állománya számára bruttó 51 433 forinttal nőtt a hivatásos pótlék. További bruttó 51 433 forintos pótlékot kapnak a BRFK, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda központi régióiban, valamint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnügyi és közrendvédelmi területén szolgálók.

15 százalékos illetményemelést kapnak a rendőrség leginkább rosszul fizetett munkavállalói, akik nem a hivatásos állomány tagjai, így a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak, az úgynevezett riaszosok, akik igazgatási, ügyviteli, technikai és támogató feladatokkal foglalkoznak, valamint a határvadászok, a fegyveres biztonsági őrök, az iskolaőrök és minden más alkalmazott – beleértve a takarítókat is. A rendőrség hivatásos állománya 36 ezer fő, a fennmaradó nagyjából 20 ezer rendőrségi alkalmazott a fent említett munkakörök valamelyikében dolgozik.

Mindezt kiegészíti, hogy a személyi jövedelemadó átalakítása miatt a bruttó 680 ezer forintnál kevesebbet kereső rendvédelmi alkalmazottak zsebében is több pénz marad.

A KRSZ számításai szerint a gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a rendvédelmi dolgozók egy része a jövő évben összességében néhány ezer forinttal vihet haza többet.

Ezt is kedvelheted