281 millió forintot kapott Tiborcz István korábbi üzlettársa egyetlen dolgozó megtartására a Covid-járvány idején
A Komonczi Zsolthoz köthető Cafe Mistral Kft. 281 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egyetlen munkavállalója megtartására a koronavírus-járvány idején meghirdetett versenyképességi támogatási programban.
A támogatási listákból az is kiderült, hogy volt olyan vállalkozás, amelyik ugyanennyi állami pénzért több mint kétezer munkahely megőrzését vállalta.
A cég a járvány idején más projektekre is kapott forrást: összesen mintegy 636 millió forint állami támogatáshoz jutott, amelyből többek között három autómosót is építettek.
Komonczi Zsolt a múlt héten letartóztatott Seszták Miklós korábbi miniszter kabinetfőnöke volt. Gyakran üzletelt Tiborcz Istvánnal és a szintén nemrég letartóztatott Szivek Norberttel, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetőjével.
Komonczi legutóbb azzal került a hírekbe, hogy le kell bontania az engedély nélkül épített tihanyi medencéjét.

