Kezdőlap Üzlet A CATL 129 milliárdos állami támogatást kapott
A CATL 129 milliárdos állami támogatást kapott

A CATL 129 milliárdos állami támogatást kapott

által Marton

129 milliárdos állami támogatást kaphat a debreceni CATL-gyár

A debreceni CATL akkumulátorgyár összesen 129 milliárd forint közvetlen, vissza nem térítendő állami támogatást kaphat a következő években, amelynek forrása teljes egészében a magyar költségvetést terheli. Ez az állam és a kínai akkugyár közötti támogatási szerződésből derül ki, amelyet közérdekű adatigénylés nyomán hoztak nyilvánosságra.

Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára szeptember végén arról írt, hogy a CATL mintegy 320 milliárd forint közpénzt kapott. A szerződés alapján az is kikövetkeztethető, hogy a cégnek adott adókedvezmény mértéke 200 milliárd forint körül lehet.

A vállalatnak cserébe meghatározott árbevételi és bértömeg-kifizetési vállalásokat kell teljesítenie, ezek pontos értékeit azonban üzleti titokra hivatkozva kitakarták a nyilvánosságra hozott dokumentumból. A CATL-nek a foglalkoztatottak létszámáról is be kell számolnia, a szerződés azonban nem tartalmaz olyan kikötést, amely a magyar munkavállalók alkalmazását írná elő.

A vállalat jelenleg mintegy 2900 embert foglalkoztat Debrecenben, a tervek szerint 2030-ra akár hétezer dolgozója is lehet. A támogatás kifizetése a beruházás megvalósulásához igazodik, a szerződés pedig garanciákat is tartalmaz a magyar állam számára. Ha a beruházás elmarad, vagy a cég megsérti a környezetvédelmi, munkavédelmi vagy foglalkoztatási szabályokat, az állam felfüggesztheti a támogatás folyósítását. A gyárat a beruházás befejezése után legalább 11 évig kellene működtetni.

Ezt is kedvelheted