Székkel támadt rokonaira egy miskolci férfi
A Miskolci Járási Ügyészség minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé azt a férfit, aki ittasan bántalmazta és megöléssel fenyegette a nagymamáját Miskolcon.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tavaly augusztusban, az egyik este megjelent a nagyanyja miskolci lakásán, aki beengedte. Miután a nagymama látta, hogy az unokája ittas, felszólította, hogy távozzon. A férfi azonban nem volt hajlandó erre, a konyhába leült, és kiabálva, trágár módon szidalmazta a nagyanyját.
A férfi a nagyanyját csuklójánál megragadta, erősen megszorította és csavargatta a kezét, miközben megöléssel fenyegette. Az asszony többször kérlelte, hogy engedje el, de ez nem hatott az unokájára. Időközben a lakásba érkező nagynénje kiabált rá, követelve cselekménye abbahagyását.
Az elkövető végül elengedte a nagymamája csuklóját, de nekilökte a szoba ablakának. A támadó ezt követően felvett egy nehéz konyhai fa széket, és hozzá akarta vágni a rokonaihoz, azonban a nagynénje ki tudta venni a kezéből, majd lenyomta a földre, és kiterelte a lakásból.
A férfi visszajött a lakáshoz, a bejárati ajtót ütötte, rúgta, és azt kiabálta, hogy mindannyian meg fognak halni. A nagymama végül értesítette a rendőrséget. Az asszony a cselekmény következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a büntetett előéletű férfira, azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.

