Büntető populizmus: amikor a szigor válik politikai eszközzé
Dr. Bátki Pál büntetőjogász szerint az elmúlt másfél évtized magyar politikájában ismételten megjelent egy veszélyesnek kijelölt csoport, amelytől az államnak védenie kell a társadalmat. A büntetőjog így nemcsak a bűnözés elleni fellépés eszköze, hanem a politikai kommunikáció része is lett.
A szakértő szerint a „zéró tolerancia” kifejezés látszólag egyszerű megoldást kínál olyan összetett társadalmi problémákra, mint a magyar addiktológia állapota, a szociális ellátórendszer hiányosságai vagy a gyermekvédelem problémái. A megoldás ilyenkor rendre ugyanaz: az állam fellép, a rendőr elviszi a dílert, a törvényhozó szigorít, a politikus pedig kijelenti, hogy megvédi a gyermekeinket.
A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tilalmával összefüggő 2025. évi XIX. törvény indokolása is ezt a nyelvet használja: a kormány zéró toleranciát hirdetett, a cél pedig a kábítószerek és illegális tudatmódosító szerek használatának, terjesztésének és népszerűsítésének teljes felszámolása.
A szigor retorikája nem új keletű. A 2012-ben elfogadott új Büntető Törvénykönyvet már a kezdetektől Európa legszigorúbb büntető törvénykönyveként mutatta be az akkori kormány, amely azóta több alkalommal is tovább szigorodott.
Gönczöl Katalin a büntető populizmus lényegét abban ragadja meg, hogy a politikai elit összetett társadalmi konfliktusokra leegyszerűsítő, látványos és gyors sikert ígérő büntetőpolitikai válaszokat ad. A társadalmi okok kezelése helyett kiterjeszti a kontrollt, szigorít és büntet, mindezt pedig politikai tőkévé alakítja.
Lévay Miklós még beszédesebb kifejezést használ: szavazat-maximalizáló büntetőpolitikáról beszél. Ilyenkor a szakmai és kriminológiai szempontok mellé – vagy azok helyére – az a kérdés kerül, hogy mi felel meg a választók feltételezett igazságérzetének, és miből lehet politikai támogatást építeni.
A büntetőjog így a politikai kommunikáció egyik leghatásosabb eszközévé válik, és újra meg újra felépül ugyanaz a veszély–ellenség–büntetés történet. Dr. Bátki Pál amellett érvel, hogy a látványos szigor helyett érdemes feltenni a kényelmetlen kérdést: kit és miért akarunk valójában börtönben látni.
