Nagy Feró Tóth Gabit tarja hitelesnek, a többieket nem érti, hogy kerültek a Fidesz közelébe
„Igen, félek!” – mondta Nagy Feró a Story Magazinnak adott interjújában. A Beatrice frontemberét arról kérdezték, tart-e attól, hogy következményei lesznek a Fidesz melletti nyílt kiállásának.
Azt mondta, a Kádár-rendszerben a rendőrök többször is elvitték egy-egy vicce vagy lázadónak ítélt megnyilvánulása miatt. Attól tart, hogy most is megbüntethetik, ha a hatalom úgy ítéli meg, hogy ellene van.
Feró szerint kevesebb felkérést kap, de ezt nyolcvanévesen nem bánja: nem akar állandóan egyik fellépésről a másikra utazni. A színpadtól ugyanakkor nem tervez visszavonulni.
Az interjúban azt állította, hogy nem kapott pénzt azért, mert a Fidesz mellett kampányolt vagy kiállt a rendezvényein. Tagadta azt is, hogy másfél millió forintért lépett volna fel egy DPK-találkozón. Nagy Feró korábban erről azt mondta, jelen volt az eseményen, de nem lépett fel, és nem kapta meg a nyilvánosságra került dokumentumban szereplő gázsit.
A Fidesz körül feltűnő ismert emberek közül Tóth Gabit tartja hitelesnek. A lap kérdésére válaszolva azt mondta: „Tóth Gabika. Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda.”

