Meghalt Lukács Béla, a fizikus, aki szerint megépíthető az időgép
Életének nyolcvanadik évében elhunyt Lukács Béla elméleti fizikus, a fizikai tudomány doktora, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója, a KFKI RMKI több mint fél évszázadon át meghatározó egyénisége. Lukács Béla az MTA doktora volt, hetvenkilenc évet élt.
A relativitáselmélet, a kozmológia és a relativisztikus nehézionfizika nemzetközileg ismert kutatója volt, egyben a magyar tudományos ismeretterjesztés legszínesebb, legszélesebb látókörű alakjainak egyike. A nyilvánosságot először 2013-ban kápráztatta el tudásával, eredetiségével, amikor Friderikusz Sándornak adott interjút.
2017 januárjában vele készült interjú jelent meg Istenről, pillanatról, időgépről – ebből a beszélgetésből idézünk egy szakaszt.
Arra a kérdésre, hogy mit mond az időgép sci-fijére, azt válaszolta: időgépet most még nem tudunk csinálni, de ez nem jelenti, hogy később sem fogunk tudni. Hozzátette: ha az időgép működésbe lép, abból nagy baj származhat, hiszen ha megismerjük akár a nagyon közeli jövő történéseit, akkor befolyásolni tudjuk a jelent, és már az is kérdés, hogy az egy perc múlva történő esemény maradt jövő, vagy már múltnak tekintendő. Szóba kerültek a paradoxonok is, köztük a legkézenfekvőbb: ha valaki visszamegy az időben, és megöli a saját apját, mielőtt az nemzené őt, akkor létezhet-e még a hősünk.
Felvetette azt is, hogy ha az idő is csak egy pont olyan dimenzió, mint a fel-le meg a jobbra-balra, akkor talán változtatható. Ha pedig befolyásolható a múlt, akkor a befolyásolás után új történet indul el. Feltételezhetjük azt is, hogy az a történet is megvan valahol, amit mi ismerünk, meg az is, ami újonnan indul el, sőt megeshet, hogy a két múlt viszonylag távoli jövője azonos.
Az interjúban kitért a genfi nagy gyorsítóval kapcsolatos félelmekre is. Mint mondta, a két nehézion fizikai ütközésekor felszabaduló energia csupán akkora, mint egy szúnyog szárnyának mozgási energiája repülés közben, ennyitől nem keletkezik fekete lyuk.
A vallás és a fizika viszonyáról így fogalmazott: egy fizikusnak lehet véleménye a vallásról, az is lehet, hogy vallásos, meg az is lehet, hogy nem vallásos. Bizonyos fizikusok számára nincs isten, más fizikusok számára van isten, megint más fizikusok azon vitatkoznak, hogy egy van vagy kettő van, vagy három, de ez a része már nem fizikusvita. A fizikus elsősorban fizikus, a fizikában elfogadott módszereket igyekszik használni minden kérdésben, így a vallás kérdésében is, nem szeret hivatkozni a gondviselésre, az isten akaratára. A fizikus fizikai módszerekkel érvel, és két fizikus általában akkor is megérti a másikat, ha utálják egymást.
A halál utáni létezésről szólva elmondta: ahogy az ember közeledik a halálához, annál inkább próbál reménykedni, hogy van valami a halál után. A fizikus azonban saját magának sem szívesen hiszi el, hogy valamit csak azért gondol, mert az neki hasznos, hanem saját magát is igyekszik meggyőzni arról, hogy érvényes érvei vannak. Hozzátette: nagy szerencse, hogy a fizikus felismeri még a saját önbecsapásait is, jobbára, illetve néha sikerül, néha nem, de törekszik rá. Az életkor előrehaladtával a fizikus is egyre megértőbb a lélek kérdésében, de ez szerinte önbecsapás – őt még nem győzték meg arról, hogy van lélek.
