Lábjegyzet Hankó Balázs Darwin-díjas politikai halálához
Hankó Balázs vélhetően nem ismeri a magyar kultúrát. Nem ismeri az elmúlt tizenhat év történeteit arról, hogyan nézett ki egy szakma széthullása, és nem tudja, milyen volt végignézni, ahogy évtizedes múltú műhelyek darálódnak le. Ezek a történetek valószínűleg nem is érdeklik most, eddig sem érdekelték.
Megannyi szellemeskedésnek helye lehet most: elmaradt pizsamaparti a Parlamentben, közös imádkozás, hátha az Isten majd azt súgja az ítélkező bírónak, nem olyan nagy baj az a sok hülyeségre elment közpénz. De nem okoz örömöt és nem okoz kielégültséget a bűnhődést nézni. Nem azért, mert sajnálni kellene, vagy mert bármi érdemi magyarázóerőt látnék abban, hogy a felelősségét árnyalná, hogy a feladatára teljes mértékben alkalmatlan volt, és komolyan felvetődik: olyannyira a kellő képességek híján volt, hogy fogalma sem volt, minek az eszköze ő.
A bűnhődést azért nem jó nézni, mert bár a bűnre emlékeztet, de nem képes visszacsinálni azt. A magyar kultúra perverzül abszurd állapota, a művészek helyzete kétségkívül már Hankó irányítása előtt is ismert volt. Nem egyedül felelős azért, hogy a szférában nagy múltú intézmények, lapok lettek politikai alapon kivéreztetve, hogy fontos alkotók elhagyták a pályát, hogy művészeket cikkekben vegzáltak a politikai véleményük miatt. Ezek a dolgok megtörténtek, és bár a jövőre nézve van lehetőség új kereteket kialakítani: ami megtörtént, megtörtént.
