Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
Herczeg Zoltánt 2022 októberében tartóztatták le drogkereskedelem gyanúja miatt, majd fél évet töltött előzetes letartóztatásban, ezt követően négy hónapot bűnügyi felügyeletben.
A divattervező nemrég kapta kézhez az ügyészség fellebbezését, amelyben az elsőfokú ítélet súlyosbítását kérik. Az ügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetés nem elég elrettentő, ezért letöltendő szabadságvesztést indítványoznak. Herczeg ezzel szemben úgy véli, a büntetés már elérte célját.
A közösségi oldalán közzétett bejegyzésében ismét szóba hozta azt a 22 millió forintot, amely állítása szerint a nála tartott házkutatás során tűnt el.
„A T. Ügyészség születésnapomra megörvendeztetett végre a kerek egy éve, a tavaly októberi első fok óta várt fellebbezéssel, melyben kevésnek találják az eddig rám mért fél évnyi fegyházban töltött előzetest (a tőlem időközben ellopott 22 M Ft-ról nem is beszélve – teszem hozzá), és letöltendőt kérnek egy marék fűért, mondván, az eddigi foglalkozás nem érhette el elrettentő célját” – írta.
Bejegyzésében élcelődött azon is, hogy az ügyészség levele még februárban kelt, de csak most jutott el hozzá. Gúnyosan jegyezte meg, hogy „lassú a magyar posta és a fránya e-mail”, ugyanakkor hozzátette, a másodfokú tárgyalásra jövő februárig várni kell, ami számára nem jelent különösebb problémát, hiszen az elmúlt egy évben is türelmesen várt.
A bejegyzését provokatív kérdésekkel zárta, amelyekben a büntetési aránytalanságokra hívta fel a figyelmet. Herczeg azt is megjegyezte, hogy az üggyel kapcsolatos részleteket a könyvében írja meg.

