Hatalmas kalaposok uralják a tájat Zalában
A nagy őzlábgomba az egyik legismertebb és leggyakrabban gyűjtött gombafaj, amely Magyarország szinte minden táján előfordul. Bár az idei ősz eddig nem kényeztette el a gombászokat, az elmúlt napokban végre több helyen is megjelent ez a kedvelt ehető gomba Zalában is.
Lassan a végéhez közeledik az őszi gombaszezon, pedig szinte még el sem kezdődött. A kevés gomba miatt a természetjárók jóval ritkábban térhettek haza teli kosárral, az elmúlt napok azonban bizakodásra adnak okot: a nagy őzlábgomba végre megjelent a megszokott zalai lelőhelyeken – mondta Pál Judit tapasztalt gombász. A gombászok közösségi csoportjaiban már a hétvégén is sokan számoltak be sikeres gyűjtésről.
A nagy őzlábgomba népszerűségét jól mutatja, hogy 2012-ben az év gombájának választották. Zalában is számos megfelelő élőhely létezik számára. Pál Judit szerint érdemes megvárni, amíg az eső után a gombák valamelyest megszáradnak, ugyanis könnyen megszívják magukat vízzel, és ilyenkor már nehezen használhatók fel.
A faj kalapjának átmérője akár a 30 centimétert is elérheti. Fiatalon jellegzetes, dobverőre emlékeztető alakot ölt, később azonban esernyőszerűen kiterül. A 10–30 centiméter átmérőjű kalap fehéres alapszínű, felületét barna pikkelyek borítják. Lemezei fehérek, idővel barnás árnyalatúvá válhatnak. Egyik jellegzetessége a kígyóbőrre emlékeztető mintázat, emellett fontos határozóbélyeg a tönkön mozgatható gyűrű. Tönkje 12–30 centiméter hosszú, vastagsága 1–3 centiméter. A tönk a kalapból csuklószerűen kifordítható, húsa nem színeződik el, illata pedig a nyers dióra és a mogyoróra emlékeztet.
A nagy őzlábgombával lomb- és fenyőerdőkben, erdőszéleken, valamint réteken is találkozhatunk. Májustól novemberig terem, kedvező időjárás esetén pedig akár egész novemberben gyűjthető. A Márton-napi gombatúrán az utóbbi években mindig jelentős mennyiséget szoktak találni. Néha már messziről látszanak a pompás őzlábkalapok, amelyek sokszor gyönyörűen sorakoznak egymás mellett – mesélte Pál Judit.
A gombász hangsúlyozta, hogy az őzlábgombáknak több faja is létezik, köztük a kerti, a húsbarnás, a karcsú és a piruló őzlábgomba. Ezeket meg kell tudnunk különböztetni egymástól, hiszen mérgező fajokkal is összetéveszthetők. A külső jegyek ismerete önmagában nem helyettesíti a szakellenőri vizsgálatot: a vadon gyűjtött gombákat minden esetben be kell vizsgáltatni gombaszakellenőrrel, még akkor is, ha a gyűjtő biztosnak érzi magát a faj felismerésében.

