Kezdőlap Szabolcs megye hírei Varga-Bajusz Veronikát másik börtönbe szállították
Varga-Bajusz Veronikát másik börtönbe szállították

Varga-Bajusz Veronikát másik börtönbe szállították

által Marton

Másik börtönbe vitték át Varga-Bajusz Veronikát

Átszállították a kecskeméti fogvatartási helyéről a kiskunhalasi büntetés-végrehajtási intézetbe Varga-Bajusz Veronikát, a volt felsőoktatásért felelős államtitkárt – mondta az ügyvédje. Balázs Dávid szerint a döntést „mondvacsinált indokokra hivatkozva” hozták meg, és feltehetőleg rosszabb körülmények közé került a védence.

Az ügyvéd hozzátette, hivatalos értesítést az átszállításról egyelőre nem kapott, de amint ez megtörténik, jogorvoslattal fog élni a döntés ellen. Mint mondta, a védence eddig nem tudott rosszat mondani kecskeméti fogvatartásának körülményeiről, így az átszállítás szükségességét különösen vitatja.

Balázs Dávid azt is állította, hogy amikor Varga-Bajusz Veronika megérkezett a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe, ott azzal fogadták, hogy „már nagyon-nagyon vártuk, államtitkár asszony”.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium korábbi, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkárának letartóztatását október elején rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája. A volt államtitkárt vezetőszáron vitték a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe, ugyanazon a napon, amikor korábbi főnöke, Hankó Balázs letartóztatásáról is döntöttek.

Varga-Bajusz Veronikát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Nemzeti Kulturális Alap által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy a védence igyekszik megőrizni az emberi tartását, de lelkileg komoly megterhelés számára, hogy további három hónappal meghosszabbították a letartóztatását, így a karácsonyt is rács mögött kell töltenie.

Varga-Bajusz Veronika nemrég levelet írt a nyilvánosság számára, amelyet a Fidesz október 23-i rendezvényén fel is olvastak. A párt politikai fogolyként tekint rá. A levelében azt írta, köszöni az érte elmondott imákat, és kifejtette, hogy a börtönben tudta megérteni, hogy „az ima ereje nem egy thanosi csettintés, hanem az, hogy mennyire megtartja azt, mennyi erőt ad annak, akiért szól”.

Ezt is kedvelheted