Bárczy István: az iskolaépítő polgármester, akire a magyar „marslakók” is emlékezhetnek
Bárczy István 1906-tól volt Budapest polgármestere, majd 1918-tól rövid ideig főpolgármestere. A szakember 1866. október 3-án született Sacher néven, és szinte egész karrierjét a város szolgálatában töltötte. Jogi diplomájának megszerzése után 1889-től a fővárosnak dolgozott, egy tanári kitérő után pedig 1901-től a közoktatási ügyosztály vezetője volt.
A századforduló körüli évtizedekben, különösen a kiegyezéstől és a főváros egyesülésétől az első világháborúig tartó időszakban Budapest mai képének meghatározó elemei épültek. Az ekkor tevékenykedő polgármesterek és főpolgármesterek bőven adódtak lehetőséget arra, hogy kezük nyomát hagyják a város arculatán. Bárczy István polgármestersége idején sok más középület mellett megnyílt a Szépművészeti Múzeum, átadták a Zeneakadémia új épületét, és újjáépítették az Állatkertet.
Bárczy elsősorban mégsem ezekkel a tárgyi emlékekkel járult hozzá a város fejlődéséhez. Felismerte, hogy egy igazi pezsgő nagyváros létrehozásához nem elegendő néhány látványos középület, hanem lakóinak életkörülményeit, lehetőségeit is javítani kell. A fővárosba munkáért és egy jobb élet reményében özönlő emberek ugyanis szinte elviselhetetlen nyomást helyeztek az infrastruktúrára és az oktatási rendszerre.
Már polgármestersége előtt kulcsszerepet játszott abban a programban, amelynek keretében megkétszereződött a fővárosi oktatási intézmények száma, és színvonaluk is javult. A 20. század első felében tevékenykedő, a híres budapesti gimnáziumokból a világba kirajzó, „marslakóknak” is nevezett magyar tudósgeneráció közvetve Bárczy programjának is köszönhette eredményeit.
Polgármestersége idején kiterjedt „kislakás-építési” programot indított az elviselhetetlen lakáshiány enyhítésére, illetve városi kezelésbe vett számos intézményt, köztük a gázszolgáltatókat, az elektromos műveket, a fürdőket, a villamosvasutakat vagy a hirdetővállalatot is. Ezzel a város bevételeinek növelése mellett arra is lehetősége nyílt, hogy a városi léthez elengedhetetlen szolgáltatások árát a nagyobb tömegek számára is elérhető szinten tartsa.
Mindehhez le kellett győznie ellenzékét, a nehézkes bürokráciát és a pénzügyi gondokat. Utóbbi megoldására nagy kölcsönöket vett fel a város, de a beruházások nagyrészt megtérültek. Bárczy politikai sikerét jól jelzi, hogy egészen a háború végéig meg tudta őrizni tisztségét, sőt az őszirózsás forradalom előtti napokban lehetséges miniszterelnöki kinevezése is felvetődött.
A béke éveiben a Friedrich- és a Huszár-kormány igazságügy-minisztereként tevékenykedett, majd 1931-ig ellenzéki képviselőként szerzett több választáson is parlamenti mandátumot. Bárczy István 1943-ban halt meg, ma utca és tér is viseli nevét a fővárosban.
