Már a földön volt az Akácfa utcában megölt férfi, amikor mellkason szúrták egy dísztőrrel
A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte annak a 40 éves férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy dísztőrrel megölt egy 36 éves férfit Budapesten, az Akácfa utcában. Az ügyészség a támadó 48 éves, súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított társának letartóztatására is indítványt tett.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint szeptember 18-ára virradó éjjel a két terhelt összeveszett, majd dulakodni kezdett a sértettel az Akácfa és Dob utca kereszteződésében.
A 40 éves férfi elővett egy hosszú dísztőrt, és azzal hadonászott a későbbi áldozata irányába, miközben társa bántalmazta az áldozatot. A tőrrel támadó férfi mellkason szúrta az időközben földre került férfit, és ezzel kioltotta az életét.
Ezt követően a két férfi elmenekült és átöltözött, majd megszabadultak a tőrtől és elrejtőztek. A rendőrség a támadókat azonosította és őrizetbe vette.
A fiatalabbat emberölés bűntettével, míg társát súlyos testi sértés kísérletével gyanúsították meg. Az ügyészség indítványozta mindkét férfi letartóztatását.

