Hihetetlen feltámadást produkált a futball-világbajnokságon megismert két kiscsapat
Megkezdődtek a 2026–27-es Nemzetek Ligája küzdelmei a CONCACAF-zónában, amely Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség országait tömöríti. A világbajnokságon szerepelt csapatok közül a három házigazda, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó mellett Panama kiemeltként csak a negyeddöntőben kapcsolódik be, Curacao és Haiti viszont már az A-divízió csoportküzdelmeiben szerepel.
A veterán Dick Advocaat irányította Curacao a Costa Rica-i válogatott otthonában rajtolt, és nehezen indult a mérkőzés: a hazaiak az első félidőben – a Romániában légióskodó Carlos Mora két góljának is köszönhetően – 3–0-s előnyre tettek szert, amelyet a 62. percig meg is őriztek. Ekkor a Maccabi Haifa támadója, Kenji Gorré szépített, amivel a vendégek feléledtek, húsz perc alatt megfordították a találkozót, és végül 4–3-ra nyertek.
Haiti évek óta nem játszhat otthon, így pályaválasztóként a jamaicai Kingstonban látta vendégül Trinidad és Tobago legjobbjait. Úgy tűnt, ezúttal az ellenfél lesz jobb, hiszen a 90 perc letelte után is 2–1-re vezetett. A ráadás első percében azonban Garven Metusala egyenlített, a 90+8. percben pedig a Sunderland csatára, Wilson Isidor megszerezte a győztes találatot, így Haiti 3–2-re nyert.
A világbajnokságon is szerepelt ferencvárosi Lenny Joseph ezúttal nem volt a haiti keret tagja.

