Meghalt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Szekeres István sportújságíró, sportvezető és számos könyv szerzője. A gyászhírt a Magyar Birkózók Szövetsége közölte vasárnap.
Szekeres István 1969-től dolgozott a Népsportnál, majd annak jogutódjánál, a Nemzeti Sportnál egészen 1994-ig. Pályafutása során gyakornok, munkatárs, rovatvezető-helyettes, rovatvezető és szerkesztő volt, majd főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1989-ben a Nemzeti Sport első megválasztott főszerkesztője lett, később főmunkatársként folytatta munkáját a lapnál.
A Nemzeti Sportot elhagyva a Magyar Hírlapnál és a Színes Sportnál dolgozott. A Magyar Birkózók Szövetségében 1984-től 2014-ig volt elnökségi tag és sajtófőnök, 2009 és 2013 között pedig főtitkárként tevékenykedett. A grundbirkózás kitalálása is a nevéhez fűződik.
1991 és 2007 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt, 1993-tól a Magyar Sportújságírók Szövetségének első alelnöke, majd 2002-től 2007-ig elnöke. Hat nyári és két téli olimpiáról, valamint 73 világ- és Európa-bajnokságról tudósított, ebből 58 alkalommal szeretett sportágában, a birkózásban. 1974-ben elkészítette a birkózás első nemzetközi, illetve európai ranglistáját, 1985-ben pedig ő kapott megbízást a hivatalos világranglista évenkénti összeállítására.
Több birkózással kapcsolatos könyvet írt, köztük a Hegedűs Csaba, a Karfiolfülűek Klubja, a 100 év szövetségben és a Polyák, az évszázad birkózója című műveket. Utóbbiért a Magyar Olimpiai Bizottságtól nívódíjat kapott. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2017-ben Aranytoll díjjal, a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2018-ban Életműdíjjal ismerte el munkásságát.

