Kezdőlap Média és Távközlés Véget ért a Nézőpont Intézet önvizsgálata
Véget ért a Nézőpont Intézet önvizsgálata

Véget ért a Nézőpont Intézet önvizsgálata

által Marton

Véget ért a Nézőpont Intézet önvizsgálata

A Nézőpont Intézet befejezte a választásokat követően indított önvizsgálatát – számolt be róla a 24.hu. A Mráz Ágoston Sámuel vezette intézet a kampány során végig a Fidesz előnyét jelezte, és még a választás estéjén is a kormánypárt szűk győzelmét jósolta.

A hétfőn kiadott közlemény szerint az intézet megvizsgálta a közvélemény-kutatási módszertanát, és a tanulságok alapján átalakítja a működését. „A jövőben nem pártpreferencia-adatokat publikálunk elsősorban, hanem mélyebb összefüggésekre rámutató, kutatásalapú elemzéseket. Célunk, hogy a gondolkodó magyar emberek valóságismeretét bővítsük, és ennek érdekében április után visszatérünk a magyar nyilvánosságba is. A jövőben kutatási jelentéseink módszertani és az adatfelvételre vonatkozó információi részletesebbek, a korábbiaknál transzparensebbek és minden érdeklődő számára elérhetőek lesznek” – áll a közleményben.

A Nézőpont emellett „Magyarország 2040” címen szakpolitikai műhelyt alakít, amely az ország jövőjét vizsgálja több területen. Hallgatókat, kutatókat, elemzőket és médiumokat is támogatnak majd ösztöndíjakkal, hogy hozzájáruljanak „a demokratikus közélet egyensúlyának fennmaradásához”.

Ezt is kedvelheted