Lannert Judit bocsánatot kért a focis mondata miatt
Bocsánatot kért Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter azért a korábbi megszólalásáért, amelyben a focimeccseken síró magyar férfiakra tett megjegyzést.
Pénteki Facebook-bejegyzésében a miniszter arról írt, hogy az ellenzék nagy energiákkal bányássza ki régi megszólalásaiból azokat a részleteket, amelyeket kedvükre félremagyarázhatnak. A miniszter felidézte azt az egy évvel ezelőtti, oktatáskutatóként tett nyilatkozatát, amely miatt az utóbbi időben sok bírálat érte, nem kizárólag ellenzéki szereplők részéről.
Mit mondott Lannert Judit?
Lannert tavaly november végén a Bibó István Szabadegyetem vitaestjén arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia miként hat az oktatás folyamataira. Szerinte minél inkább a „visszabiflázott adatok” jelennek meg az értékelés prioritásai között, annál inkább megvan a veszélye, hogy a gyerekek a mesterséges intelligenciát hívják segítségül a feladatok megoldásához.
Példájában arról beszélt: előfordul, hogy a tanár a mesterséges intelligenciával elkészíti a tesztet, majd a gyerek ugyanezt a tesztet a mesterséges intelligenciával oldatja meg. Így pedig szerinte „normális tanulási folyamat nem zajlik”. Elmondása szerint ennek a problémának a feloldásában lehet segítség, ha „az értékelés végre nem arról szól, hogy ki gyorsabb, ki jobb, ki fogja az aranyérmet hozni”.
A későbbi miniszter a közoktatás értékelési rendszerének versengő szellemét bírálva úgy fogalmazott: azért Magyarországon, sajnos, ezek az elsők. Tehát nálunk ugye elsírják magukat férfiak azon, hogy nem jut be a magyar válogatott a hova, milyen világbajnokságra. Őszintén szólva, szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és szerintem már nagyon sokat tudunk róla.
A bocsánatkérés
A miniszter pénteki magyarázata szerint az általa használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Azt írta: megértette, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában, sértő lehetett.
Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott – fogalmazta meg bocsánatkérését Lannert Judit. Mint írta, ez már csak azért is indokolt, mert egyáltalán nem idegen tőle a foci: a férje focidrukker.
Hozzátette: maga is szeret focis hasonlatokat használni az oktatás terén. Szerinte a korai szelekció a sportban és az oktatásban is kidobja a későn érőket, és ezzel tehetségeket veszítünk el. A sikeres csapat mögött pedig ott van egy igazán jó edző, aki adatokkal és a pályán zajló események elemzésével alakítja ki az edzéstervét, mint ahogy a jó pedagógus is az osztálytermi folyamatok elemzésével tud igazán sikeres lenni.
Számomra nem okoz gondot a bocsánatkérés. Annyi megjegyzésem azonban lenne, hogy nem tartom normálisnak azt, hogy egy évekkel ezelőtti, rosszul használt hasonlat miatt bárkire rásütik a nemzetáruló bélyeget – fogalmazott a miniszter.
Lannert szerint a magyar nemzet legnagyobb gondja nem az ő stílusa, hanem az, hogy a gyerekek magukra vannak hagyva egy gyorsan változó világban, az oktatást az elmúlt 16 évben földbe döngölték és lepusztították a gyermekvédelmet, az államkincstárt pedig kifosztották.
Nem csak emiatt bírálják a minisztert
A tárcavezető az elmúlt napokban már reagált az őt érő, a Fidesz köreiből származó kritikákra. Akkor azt írta, hogy a kormánypártok képviselői – köztük Rétvári Bence volt belügyminiszter-helyettes – egy három évvel ezelőtti Klubrádió-interjújából ragadnak ki mondatokat kontextus nélkül, miközben a korábbi kormányok több száz iskolát zártak be.
Miközben a miniszter az ellenzéki támadásokra válaszol, az oktatási szakma részéről is érik bírálatok a Tisza-kormány oktatáspolitikáját. Radó Péter oktatáskutató a közelmúltban arról beszélt, hogy az új oktatási tárca érdemben még nem kezdett el működni, hiányzik a költségvetése, és a miniszterelnöki hivatalból erős kézi irányítás zajlik.
Lannert Judit megjegyzésére Orbán Viktor is reagált.

