Kezdőlap Fenntarthatóság Októberben kevés csapadék várható, az esőzések elmaradhatnak
Októberben kevés csapadék várható, az esőzések elmaradhatnak

Októberben kevés csapadék várható, az esőzések elmaradhatnak

által Marton

Októberben már ne számítsunk esőre

Október 25-én és 26-án szinte egész Magyarországon esett az eső, még a régóta csapadékmentes keleti országrészre is jutott belőle. A csapadékmennyiség 0 és 10 milliméter között alakult, csak kisebb körzetek maradtak szárazon.

Októberben viszont több esőre már nem nagyon számíthatunk, ennyivel kell beérnünk ebben a hónapban. Az éjszaka folyamán ugyanis a csapadékgócok lecsengenek, addig a keleten még előfordulhatnak kisebb záporok, zivatarok.

Október 27-én kedden már hazánk nagy részén derült, napos időre számíthatunk, csak a keleti országrészben lesz valamivel borúsabb az ég.

Súlyos vízhiány a talaj felső rétegében

A felső 100 centiméteres talajrétegben továbbra is súlyos a vízhiány Magyarország egész területén. Hazánkban világviszonylatban is kifejezetten kedvezőtlen a vízhelyzet, ami az év második felében világosan megmutatkozott.

A Duna vízállása történelmi mélypontokat ért el, bizonyos területeken hónapokig nem esett értelmezhető mennyiségű eső, és komplett vizes élőhelyek, egész tavak száradtak ki.

Az ősz beköszöntével a nyári forróság megszűnt, az időjárás pedig valamelyest csapadékosabbra fordult, így könnyű lehet megfeledkezni a pár hónapja még fenyegető szárazságról. Ám a vízhiány a nyár végével sem szűnik meg – ahogy azt a most közölt adatok is mutatják –, és a helyzet kezeléséhez már jóval többre van szükség egy-egy esős időszaknál.

Mintegy 1000 milliárd forintból lehetne elkezdeni a vízpótlást

Timár Gábor geofizikus úgy gondolja: mintegy 1000 milliárd forintból lehetne elkezdeni hazánk vízpótlását, és a munkának mihamarabb neki is kellene látni.

A legfontosabb intézkedések közé a talajvíz pótlását, valamint a mezőgazdasági gyakorlatok megreformálását, a vízmegtartás elvének előtérbe helyezését sorolta.

Ezt is kedvelheted