Rosszul fest a tuja? Az ágak állapota elárulja, mekkora a baj
A téli nap, a szél és a fagyos talaj együtt próbára teszi a tuját, ilyenkor gyorsan előjönnek az őszi ápolás hiányosságai. Néhány egyszerű próbával ugyanakkor felmérhető, hol a baj, és mi menthető még.
A belső ágak enyhe barnulása önmagában nem feltétlenül ok az aggodalomra: a tuja belsejében az idősebb, árnyékban lévő levelek természetes módon is elszíneződnek és lehullanak. Egyes fajták lombja télen bronzos árnyalatot is ölthet, ami tavasszal visszazöldül.
Más a helyzet viszont, ha a barnulás a külső hajtásokon is megjelenik, foltokban terjed, vagy a lomb érintésre száraz, törékeny. A fakó, szürkészöld szín gyakran vízhiányra utal, főként napos, szeles fekvésben. A déli és délnyugati oldalon álló tujákat több közvetlen napfény éri, egy fal vagy kerítés pedig a visszavert hővel tovább fokozhatja a párologtatást. Az újonnan ültetett példányok gyökérzete még nem hálózta be a környező talajt, a dézsás tuják kis földlabdája pedig hamarabb átfagy és kiszárad.
A tuja állapotát többféleképpen is ellenőrizhetjük: először érdemes megnézni, hogy a barnulás csak a növény belső részein jelentkezik, vagy a külső hajtásokat is érinti. Finoman hajlítsuk meg az ágakat: ha rugalmasak, az jó jel, ha viszont könnyen eltörnek, valószínűleg kiszáradtak. Egy vékonyabb ág kérgét óvatosan megkaparva is tájékozódhatunk: ha alatta zöldes szövet látható, az arra utal, hogy az ág még él. Érdemes a talaj nedvességét is ellenőrizni, néhány centiméter mélyen ugyanis akkor is lehet nedves a föld, ha a felszíne már kiszáradt. Végül figyeljük meg a barnulás eloszlását is: nem mindegy, hogy egyenletesen jelentkezik, vagy a tuja egyik oldalán erőteljesebb.
Ami a kezelést illeti: fagymentes napokon, száraz talaj esetén öntözd meg a tuját, takard a gyökérzónát, védd a széltől, a dézsás növényeket pedig szigeteld, ügyelve a megfelelő vízelvezetésre. A barna hajtásokat ne vágd le azonnal, várd meg a tél végét, mert az elhalt részek már nem hajtanak ki újra.

