Ráállították a fejvadászokat Matolcsy Ádámra és Stofa Györgyre
A volt jegybankelnök fia és társa ellen nemzetközi körözés van érvényben, az ügyüket áthelyezték a Készenléti Rendőrség keretein belül működő Nemzeti Nyomozó Irodához.
Az MNB-ügy kapcsán körözött Matolcsy Ádám és Stofa György körözési eljárása hétfőn átkerült a XII. kerületi Maros utcai rendőrkapitányságtól a Nemzeti Nyomozó Iroda körözési osztályához – értesült több forrásból a Telex. Az itt dolgozó nyomozókat a köznyelv fejvadászokként is emlegeti, rájuk általában azoknak a körözött személyeknek az elfogását bízzák, akik tudatosan próbálnak elrejtőzni a hatóságok elől, akár hamis okmányokat is beszerezve.
Az NNI fejvadászai korábban többek között sikeresen hozták haza 1999-ben az alvilág bankáraként emlegetett Lakatos Andrást, valamint 2016-ban a Kun-Mediátor vezetőjeként ismert Sándorné Nagy Máriát, azaz Bróker Marcsit.
Matolcsy Ádám és Stofa György ellen október 27-én adták ki a nemzetközi körözést. Matolcsy Györgynek, az MNB volt elnökének fiát és a szintén külföldön tartózkodó társát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt keresik a jegybank alapítványainak ügyében. Ugyanezen a napon Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették az eljárás részeként.

