Kezdőlap Egészség Tanárhang: pénteken már nem mindig hallják hátul
Tanárhang: pénteken már nem mindig hallják hátul

Tanárhang: pénteken már nem mindig hallják hátul

által Marton

A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig

Hétfőn még csak kiszárad a torok, szerdán egyre többször kell megköszörülni, péntekre pedig már a beszéd is kellemetlen – a tanárok számára ismerős ez a heti ív. Ilyenkor kézenfekvő arra gondolni, hogy a pedagógus megint elkapott valamit a gyerekektől, a tanítás azonban akkor is megterhelheti a hangot, ha egyetlen vírus sem érkezett az osztályba.

Reggel nyolckor névsorolvasás, majd magyarázat, kérdések, újabb magyarázat, ezúttal hangosabban, mert az utolsó sorban nem hallották. A szünetben gyors egyeztetés a kollégával, aztán kezdődik minden elölről. A tanári munkának vannak jól látható kellékei: tankönyv, laptop, javításra váró dolgozatok nagy kupacban. És van egy munkaeszköz, amelynek állapotával többnyire csak akkor foglalkozunk, amikor már akadozik: a hang.

Egy munkával teli hét végén a torokkaparásnak többféle magyarázata lehet. A fertőzés mellett a hang túlzott igénybevétele is okozhat panaszokat, a kettő pedig együtt is jelentkezhet, a rekedtség önmagában még nem árulja el, melyikkel van dolgunk.

Amikor a hangerőből lesz munkahelyi ártalom

Beszéd közben a gégében található hangszalagok rezegnek. A hosszú magyarázatok, az emelt hangerő és az osztálytermekben gyakori zaj túlkiabálása komoly igénybevételt jelentenek: a hang elfáradhat, rekedtté válhat, a megszólalás pedig erőfeszítésbe kerülhet. A krónikus gégegyulladást jellegzetes előadói és tanárbetegségként tartják számon: kialakulásához a sok hangos beszéd mellett a tantermek száraz levegője és a krétapor is hozzájárulhat.

Ez nem pusztán a tanári szobákban visszatérő panasz. Egy 2004-es amerikai kutatásban 1243 tanárt és 1288 más foglalkozású embert kérdeztek meg. A pedagógusok 57,7 százaléka számolt be arról, hogy élete során volt már hangproblémája, míg a másik csoportban ez az arány 28,8 százalék volt. A vizsgálat, habár régen és nem magyar iskolák falai között készült, jól mutatja, hogy a hangot igénybe vevő munka sajátos terheléssel jár.

A tanítás ráadásul ritkán ér véget az utolsó kicsengetéssel. Jöhet még szülői értekezlet, fogadóóra vagy hosszabb megbeszélés: csupa olyan feladat, amelyhez ugyanazt a már elfáradt hangot kell használni, a hang pihentetése pedig nem opció.

A kulacs megvan, csak inni nincs idő

Egy sűrű tanítási napon könnyű úgy eljutni a délutánig, hogy a reggel megtöltött kulacs szinte tele marad, mert mindig akadt valami sürgősebb az ivásnál. A rendszeres folyadékfogyasztást érdemes a tanárok napi rutinjának aktív részévé tenni, mert a megfelelő folyadékbevitel a hang egészségének is fontos. A fűtött helyiségek száraz levegője, a por és a füst ugyancsak kedvezőtlen körülményeket teremthetnek, gégegyulladás esetén pedig javasolt a bőséges folyadékfogyasztás, a levegő nedvesítése és a poros, füstös helyek elkerülése.

A torokköszörülés kézenfekvő megoldásnak tűnhet: egy pillanatra tisztább lesz tőle a hang, aztán újra jelentkezik az inger. A gyakori krákogás azonban maga is hozzájárulhat a gége irritációjához, ezért ha valaki folyton szükségét érzi, érdemes az okát is megkeresni.

A pihenés nem fér bele az órarendbe?

A következő napi felkészülés, az adminisztráció és a szülői üzenetek között könnyen az alvásból fogy el az idő. A kialvatlanságot nem lehet egyetlen torokfájás biztos okaként megnevezni, de a fizikai fáradtság kedvezőtlenül hat a hangra, így a regenerálódás annak is része, hogyan bánunk a munkához használt hangunkkal.

Teljes csendnapot tartani tanárként szinte lehetetlen, rövid, beszédmentes szakaszokat viszont olykor az órába is be lehet építeni, például önálló olvasással vagy írásos feladattal. A zaj túlbeszélése helyett segíthet egy előre megbeszélt kézjel, nagyobb teremben pedig szükség esetén a hangerősítés, a mikrofon is szóba jöhet.

Enyhíteni a fájdalmat, közben kímélni a hangot

Ha már fáj a torok, a megfelelő tüneti kezelés is segíthet, de a panaszok enyhülése mellett is fontos a hangkímélés. A túlterhelést egy szopogatótabletta nem szünteti meg, a suttogás pedig nem jó kerülőút, hiszen az is megterheli a hangszalagokat. A tanári hangnak nem kell minden pénteken elfogynia ahhoz, hogy komolyan vegyük, mennyit dolgozik.

Ezt is kedvelheted