December 11-ig tart a zöldhulladék begyűjtése Budapesten
A zöldhulladék járatszerű begyűjtése Budapesten az idén december 11-ig tart – derül ki a szolgáltató tájékoztatásából. A lakosságot arra kérik, hogy a zöldhulladékot továbbra is a lakókörzetre érvényes elszállítási napon, legkésőbb reggel 4 óráig helyezze ki járművekkel megközelíthető, jól látható helyre, az ingatlanok elé.
Az agglomerációban a zöldhulladék-szállítás ütemezése nem egységes, azt mindig az adott település területi szolgáltatója és az önkormányzat határozza meg, így településenként eltérő lehet.
A szolgáltató a zöldhulladék gyűjtése során kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre: a lehullott faleveleket, ágakat, lenyírt füvet és gyomokat nem égetik el, és nem is hulladéklerakóba szállítják, hanem komposztálják, így azok újra a természetes körforgás részévé válnak.
A zöldhulladékot a területi szolgáltató által biztosított „kerti zöldhulladékgyűjtő zsák” feliratú zsákban, szabályosan bezsákolva kérik kihelyezni. A zsákokon kívül elszállítják a legfeljebb 10 centiméter átmérőjű faágakat és gallyakat is, amennyiben azokat nagyjából egyméteres darabokra vágva, megfelelő vastagságú zsineggel összekötve helyezik ki a zsákok mellé. Ennél vastagabb ágak elszállítására nincs lehetőség.
A begyűjtött zöldhulladékból komposztálási technológiával minősített, engedéllyel rendelkező talajjavító anyag készül, ezért kiemelten fontos a hulladék tisztasága. A szolgáltató azt kéri, hogy a zsákokba kizárólag zöldhulladék kerüljön. Amennyiben a munkatársak a zöldhulladékos zsákokban háztartási hulladékot, építési törmeléket, földet vagy egyéb nem odavaló anyagot találnak, a zsákot nem tudják elszállítani.

