Kezdőlap Sport Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok
Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok

Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok

által Marton

Bojana Popovic: „Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok”

A román CSM Bucuresti hazai pályán 30-22-re kikapott a norvég Sola HK-tól a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. A bukarestiek egyszer sem vezettek a találkozó során, és három győzelem mellett három vereséggel állnak a Ferencváros csoportjában.

A magyar válogatott Faluvégi Dorottya két gólt szerzett a román csapatban, a szintén Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge azonban nem talált a hálóba.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató rendhagyóan alakult: először csak a norvégok képviselői jelentek meg, később érkezett meg a bukaresti oldalról a vezetőedző, Bojana Popovic és a hét gólig jutó Emma Friis.

„Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok. Már a találkozó elején éreztük, hogy nehéz dolgunk lesz. Olyan érzés volt, mintha nem is lennénk benne a játékban. Próbáltunk változtatni, hogy lássuk, melyik hat játékos áll készen a feladatra, de ez nem sikerült” – mondta Popovic, aki magára vállalta a felelősséget.

A vezetőedző szerint csapata mentálisan mondott csődöt, támadásban pedig egyszerűen kóvályogtak a játékosai. „Szerintem ma minden rajtunk múlt, a Sola nem igazán állt elő semmi meglepővel. Kemény mérkőzés volt; tudtuk, hogy lesznek hullámvölgyek, de ma kifejezetten mélyen voltunk. Ahogy Bojana is mondta, magunkba kell néznünk, és javítanunk kell a teljesítményünkön” – tette hozzá Friis.

A Sola a szezon során eddig mindegyik riválisa dolgát megnehezítette, győzni azonban csak most, a hatodik fordulóban tudott először.

Ezt is kedvelheted