Megosztó lehet a nyugdíjasok számára a kormány nyugdíjemelési terve
A nyugdíj és több más juttatás emeléséről közölt részleteket október 1-jén, az Idősek Világnapján Kármán András pénzügyminiszter. Az ismertetett intézkedések mintegy 700 ezer embert érinthetnek.
Jogszabálytervezet egyelőre nem készült, így a rendelkezésre álló információk a pénzügyminiszter által elmondottakon alapulnak. Az emelések kiterjednek a legalacsonyabb nyugdíjakra, az árvaellátási minimumra, a megváltozott munkaképességűek ellátásaira és az időskorúak járadékára.
Megnégyszerezik a nyugdíjminimumot
A nyugdíjminimum 2008 óta havi 28 500 forint. 2027. január 1-jétől ezt megnégyszerezik, azaz 120 ezer forintra emelik. Akinek a nyugdíja a januári emelés után sem éri el a 108 ezer forintot, annak a járandóságát szintén 120 ezer forintra emelik.
A tervek szerint törvény írja majd elő, hogy minden januárban annyival kell emelni a minimálnyugdíj összegét is, mint általában a nyugdíjakat.
Sávos emelés a 146 ezer forint alatti nyugdíjaknál
Azok számára, akiknek a nyugdíja nem éri el a 146 ezer forintot, sávos nyugdíjemelést terveznek. Ezt a januári, szokásos inflációkövető nyugdíjemelés után kell majd alkalmazni.
A nyugdíjszakértők véleménye szerint a sávos emelés iránya kedvező, ugyanakkor több szakértő finomítaná a javaslatot.

