Jogerős ítélet született a kalapácsos támadó ügyében
A Fővárosi Törvényszék már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak az 54 éves nőnek az ügyében, aki nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletével volt vádolva. A vádlott egy szöghúzó kalapáccsal verte szét volt kollégája fejét, majd megpróbálta szemeteszsákkal megfojtani.
A bíróságra vezetőszáron és bilincsben kísérték a fekete hosszú ujjú felsőt és nadrágot viselő elkövetőt, aki azonnal a fal felé fordult, és szemmel láthatóan kerülte volt barátnője tekintetét. Az asszony mindent bevallott, bocsánatot kért áldozatától és annak családjától, és zokszó nélkül tudomásul vette a kiszabott fegyházbüntetést.
A brutális támadást elszenvedő nő a tárgyaláson visszafogottan viselkedett, és azt mondta, reméli, minél súlyosabb büntetést szabnak ki a támadójára. Később azonban sokkolta, amikor megtudta, milyen jogerős ítéletet hozott már az előkészítő ülésen a törvényszék, mivel úgy érezte, a támadó túl olcsón megúszta a cselekményt.

