Reisz Gábor Földszintje: a magyar társadalom tükre egy társasház falai között
Reisz Gábor negyedik nagyjátékfilmje, a Földszint egy társasház mindennapjain keresztül mutatja be a magyar társadalom mélyebb problémáit. A film középpontjában egy banálisnak tűnő esemény áll: egy szekrény mögé ejtett telefon indítja el a konfliktust, amely az egész ház életét fenekestül felfordítja.
A történet szerint a ház közös képviselője egy sztereotipikus, újgazdag figura, aki a feljogosítottság érzetével bőségesen megáldott démonként viselkedik. A film azt vizsgálja, hogyan foglal össze egy olyan velünk élő problémát, amit bár mindenhol látunk, annyira megszoktunk, hogy talán fel sem tűnik.
Reisz Gábor korábbi filmjei – a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre – nyomán megtanulhattuk: az író-rendező a hétköznapi élet legbanálisabbnak tűnő elemeit képes olyan formákba rendezni, hogy azok mindannyiunkra érvényes igazságokat verjenek vissza a mozivászonról.
A Földszint allegóriái viszonylag könnyen értelmezhetőek, ha valaha fogyasztottunk már olyan irodalmat vagy filmet, ahol épületek segítségével ábrázolják az adott társadalom berendezkedését. A magyar közéletre tett utalások ezúttal is egyértelműen azonosíthatóak, bár Reisz nem lép bele a politikába olyan explicit módon, mint a Magyarázat mindenre esetében, ahol kendőzetlenül említődött meg a történetet mozgató tényezőjeként Orbán és a Fidesz.
A film azt a kérdést járja körül, hogy mit tehet az ember, ha lezárt egy jelentőségteljes etapot az életében, legyen az jó vagy rossz. A válasz: önvizsgálatot tart. Reisz Gábor előszeretettel fordít minket a jó irányba új filmjével.
A Földszint részleteiben vizsgálja meg a magyar társadalom lelkét emésztő kórságot, ami nem egy autoriter rezsimmel érkezett az életünkbe, és nem is tűnik el egy kormány leváltásával, bármennyire is kényelmes néha így gondolni.
