Kezdőlap Uncategorized Ez a madár a legjobb énektudású az összes közül
Ez a madár a legjobb énektudású az összes közül

Ez a madár a legjobb énektudású az összes közül

által Marton

Ennek a madárnak a legjobb az énektudása

A Tübingeni Egyetem szeptember elején megjelent tanulmányában a kutatók az énektudásuk alapján osztályozták a madarakat – legalábbis azt a 123 fajt, amellyel Németországban az ember jó eséllyel összefuthat, és hallhatja őket énekelni.

A kutatásban 84 önkéntes vett részt, akiknek 1-től 5-ig értékelniük kellett a lejátszott madárhangokat, valamint egy rövid kérdőívet is ki kellett tölteniük.

Így zajlott a felmérés

A kérdőíven meg kellett adniuk, hogy külső segítség nélkül hány madárfajt tudnak azonosítani, illetve hánynak ismerik meg az énekét anélkül, hogy látnák. Azt is megkérdezték tőlük, hogy a madarak látványát vagy a hangjukat kedvelik-e inkább.

Az eredmények szerint azok, akik eleve jobban kedvelték a madarakat, valamivel magasabbra értékelték az éneküket is, de úgy tűnik, hogy nem kell madarásznak lenni ahhoz, hogy az ember kedvelje a madárdalt.

Nadine Kalb ökológus, a kutatás vezetője szerint mindegy is volt, hogy az önkéntesek felismerték-e, hogy rigót vagy kék cinegét hallanak, egyes fajok énekét szépnek, másokét kevésbé szépnek értékelték.

Ez lett a kutatás eredménye

A versenyt a fekete rigó nyerte 4,52 ponttal, de jól teljesített a tengelic (4,26), a vörösbegy (4,04) és a kék cinege (3,92) is. A hallgatók a gyöngybagoly hangját találták a legcsúnyábbnak, ezt 1,32 pontra értékelték.

A kutatók megvizsgálták, hogy vajon mi alapján születhettek meg ezek az értékelések

Christoph Randler ökológus, a tanulmány egyik szerzője szerint bár az ember arra számítana, hogy az egyszerűbb mintázatok jobban tetszenek az embernek, ennek az ellenkezője derült ki: minél komplexebb volt egy dal, annál magasabb értékeléseket kapott.

Az is előnynek számított, ha a dal legalacsonyabb és legmagasabb hangja között nincs túl nagy különbség, ahogyan az is, ha a dal elkerülte azt a frekvenciát, ahol az ember hallása a legérzékenyebb.

Ezt is kedvelheted