Két év fogházbüntetést kértek a 19 éves férfira, aki két ember halálát okozta Nyírmihálydinál
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség azzal a 19 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron halálos tömegszerencsétlenséget okozott Nyírmihálydi közelében – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.
A fiatal tavaly augusztus 21-én délután személygépkocsival közlekedett a 471-es főúton két utasával. Egy balra ívelő kanyarban, a nedves úttesten megcsúszott, keresztbe fordult, és átsodródott a szemközti forgalmi sávba.
A vele szemben szabályosan közlekedő kisbusz vezetője észlelte a személyautót, de az intenzív fékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A kisbusz az árokba borult.
A személygépkocsi mindkét utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A kisbuszban utazók közül ketten súlyosan megsebesültek, a sofőr és további öt utas könnyebben sérült. A vétkes sofőr is megsebesült, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Az ügyészség szerint a baleset azért következett be, mert a személygépkocsi sofőrje a veszélyes útkanyarulatot jelző tábla ellenére a nedves úttesten, esős időben nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően vezetett.
A járási ügyészség két év fogházbüntetést és öt év közúti járművezetéstől eltiltást kért a férfira halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról.

