„Bejegyzésünk kegyeletsértő lehetett” – bocsánatot kért a mentőszolgálat vezetője
Az Országos Mentőszolgálat a közelmúltban hibát követett el, egyik közösségimédia-bejegyzése kegyeletsértő lehetett – jelentette ki Constantinovits Miklós, a mentőszolgálat szeptember közepén kinevezett főigazgatója egy videóüzenetben.
A felülvizsgálatra azt követően került sor, hogy az OMSZ egy újraélesztésről beszámolva azt írta: „a gyors szállítást követően megtartott keringéssel adták át bajtársaink a beteget a kórházban, ahol újabb életmentő beavatkozások vártak rá. Bízunk a férfi mielőbbi felépülésében, bajtársainknak szívből gratulálunk!”
A bejegyzés alá érkező egyik kommentből azonban kiderült, hogy a beteg meghalt, és a poszt megjelenésének napján volt a temetése.
A videóüzenet szerint az OMSZ átvizsgálta korábbi működését, és kiderült, hogy hasonló hibát már korábban is elkövethettek.
„Ez nem az az irány, amerre szeretnénk, hogy a mentőszolgálat haladjon. Ezért mint a mentőszolgálat felelős vezetője, szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, akit megbántottunk, és egy új kommunikációs stratégiát kijelölni” – fogalmazott Constantinovits Miklós.

