Elhárult a fertőzésveszély, újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály
Újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály, miután egy multirezisztens baktérium észlelését követően elvégezték a szükséges fertőtlenítési munkálatokat és ellenőrző vizsgálatokat – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint az osztályon a rendszeres szűrővizsgálatoknak köszönhetően időben azonosították az ESBL-termelő Klebsiella pneumoniae baktérium jelenlétét.
„A fertőzések felderítése és megelőzése érdekében szükséges intézkedéseket az intézmény haladéktalanul megtette, a hatósággal együttműködve elvégezte az előírt vizsgálatokat és fertőtlenítési munkálatokat. A kiszűrt újszülöttek egyikénél sem jelentkeztek tünetek” – közölték.
Az osztályon a fertőtlenítés után levett levegő- és felületi minták eredményei valamennyi esetben negatívak lettek, így a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya kedden 12 órától feloldotta a felvételi zárlatot.
Korábban három koraszülött mikrobiológiai mintájából mutattak ki multirezisztens baktériumot az intézményben, aminek következtében hosszabb időre felvételi zárlatot hirdettek. A döntés indoka az volt, hogy a PIC nem tudta megfelelően, külön helyiségben és külön személyzettel elkülöníteni az újonnan érkező betegeket. Emiatt az osztály a koraszülés veszélyével érkező anyák újszülöttjeinek ellátását nem tudta tovább vállalni.

