„Jó lenne ráfogni a palackokra, de a probléma sokkal több annál” – mi történik valójában Budapest utcáin?
A budapesti utcákon most vált sokak számára láthatóvá az, ami a legszegényebb közösségekben évek óta a mindennapok része. Az utcai droghasználat jelensége mögött mélyebb társadalmi folyamatok húzódnak, amelyek ismerete nélkül nem érthető meg a helyzet.
Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány projektkoordinátora szerint a probléma gyökere a szegénység és a kitaszítottság. „Amit most látunk Budapesten, az előfutára annak, ami vidéken már három generáció óta érlelődik” – fogalmazott. Hozzátette: ha nem kezdünk valamit azzal, ami vidéken történik, a probléma folyamatosan jelen lesz a fővárosban is.
Az elmúlt hónapokban fokozott rendőri ellenőrzések, intézkedést kérő polgármesterek, állandó rendészeti jelenlét és utcai addiktológiai szolgálat megszervezése jelezte, hogy valami megváltozott a fővárosban. A romló közbiztonságot tengernyi lakossági panasz kíséri, ám a probléma nem csupán rendészeti, hanem legalább annyira szociális kérdés is: az elmúlt másfél évtized, a legelesettebbeket hátrahagyó szociálpolitika lenyomata jelent meg a budapesti utcákon.
A helyzet megértéséhez a szakértő szerint körülbelül három évtizeddel ezelőttre kell visszamenni. Józsefvárosban és Ferencvárosban ekkor már volt egy jól körülhatárolható amfetamin-használói színtér, amely javarészt láthatatlan volt, és a IX. kerületi „Dzsumbuj” néven ismert egykori szükséglakás-telepen összpontosult. A Kék Pont egy másik alapítvánnyal közösen tűcsereprogramot hajtott itt végre, majd elindította első saját programját a józsefvárosi Kálvária téren, ahol nagyjából ezer ember jelent meg.
A kérdésre, hogy van-e kiút, és ha igen, milyen rövid és hosszú távú megoldások kínálkoznak, a szakértő szerint a válasz összetett: a rendőri jelenlét önmagában nem hoz megoldást, a szegénység és a kitaszítottság kezelése nélkül nem érthető meg és nem is szüntethető meg az utcai droghasználat jelensége.
