Kezdőlap Szabolcs megye hírei Tizenéves fiatalok autókat loptak Pécsett
Tizenéves fiatalok autókat loptak Pécsett

Tizenéves fiatalok autókat loptak Pécsett

által Marton

Tizenéves fiatalok loptak autókat Pécsett

Két nagy értékű személygépkocsit loptak el a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Vasárnap délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből két nagy – összesen közel 40 millió forint – értékű autót vittek el.

Egy 17 éves lánycsóki fiatal két gyermekkorú társával, egy 13 és egy 11 éves fiúval együtt az ablakot benyomva jutott be a kereskedés épületébe, ahonnan a kocsik indítókulcsait megszerezték.

A két gyermekkorú az egyik, míg a 17 éves fiatal a másik autóba ült be, majd a kaput áttörve elhagyták a kereskedés udvarát.

A rendőrök két órán belül megtalálták az ellopott járműveket és a feltételezett elkövetőket is, miután kiderült, hogy a fiatalok Mohács felé haladnak.

A két fiatalabb került először rendőrkézre, miután ők Kisnyárádon árokba hajtottak az elkötött autóval. Társukat Lánycsókon fogták el, és sértetlen állapotban fellelték a másik kocsit is.

Az autók kereskedelmi értéke közel 40 millió forint.

A 17 éves fiatalt a kihallgatását követően őrizetbe vették a nyomozók, kezdeményezték a letartóztatását. Ellene jármű önkényes elvétele, és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Ezt is kedvelheted