Drónnal fogtak el egy embercsempészt Zamárdiban
A rendőrök őrizetbe vettek egy 40 éves olasz férfit Zamárdiban, aki a gyanú szerint hét, Magyarországon illegálisan tartózkodó embert akart Nyugat-Európába szállítani. A férfi először mikrobusszal próbált elmenekülni a rendőrök elől, majd utasaival együtt gyalog folytatta a menekülést, a felkutatásukhoz végül drónt is bevetettek.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a férfi szeptember 18-án haladt mikrobuszával az M7-es autópályán. A járőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának információi alapján kezdték követni a járművet.
A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, Zamárdinál lehajtott az autópályáról, majd utasaival együtt gyalog próbált elmenekülni. A felkutatásukba polgárőrök is bekapcsolódtak, és drónt is bevetettek, amelynek segítségével pontos információkat adtak a rendőröknek a menekülők helyzetéről.
A sofőrt végül elfogták, embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A mikrobuszban szállított hét utas bangladesi és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát, magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért Tompánál átkísérték őket az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján.
A rendőrség közlése szerint az embercsempészés alapesetben egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, minősített esetben pedig a büntetési tétel akár öt évtől tizenöt évig terjedhet.

