A magyar sportnak meg kell tanulnia üzletet kötni a támogatások helyett
A magyar sport hosszú időn át főként abban szerzett gyakorlatot, hogyan kell támogatást szerezni, a jövőben viszont egyre fontosabbá válhat, képes-e valódi piaci értéket kínálni a szponzori pénzért. A támogatás és a szponzoráció ugyanis két különböző dolog: előbbi azt jelenti, hogy valaki azért ad pénzt, mert fontosnak és értékesnek tartja a támogatott tevékenységét, utóbbi viszont ellenérték fejében történik, legyen szó figyelemről, megjelenésről, közönségről, tartalomról, reputációról vagy ügyfelekről.
A magyar sport és az üzleti élet kapcsolatáról az elmúlt években a nyilvánosság többnyire a politika felől beszélt. A tao, az irányított szponzorok és a közvetett állami támogatás fogalmai mára beépültek a közbeszédbe, szinte természetesnek tűnik, hogy a sportklubok és az üzleti világ közötti kapcsolatokat az állam közvetíti. Ennek következtében a hétköznapi szóhasználatban a támogatás és a szponzoráció szinte egymás szinonimájává vált.
A fogalmak tisztázása és a piaci alapú működés kérdése állt annak a sportszponzorációs szakmai találkozónak a középpontjában is, amelyet szeptember 7-én rendeztek meg. A szervező cég ügyvezetője már a nyitóbeszédében arról beszélt, hogy a magyar sportszervezeteknek új típusú megállapodásokra kell átállniuk, és fel kell készülniük az érték- és piaci alapú működésre.
A felvetés lényeges kérdése az, hogy a magyar sport megtanulta-e az elmúlt évtizedekben: a támogatáskérés és az üzletkötés nem ugyanaz a műfaj. A szféra számára az átállás nem pusztán szemléletváltást, hanem a piaci értékteremtés feltételeinek kialakítását is megköveteli.
