Beleszállt a Samsung az Apple-be az iPhone Duo hibája miatt
Évekig tartó halasztgatás után az Apple idén végre kiadta a hajlítható kijelzős iPhone Duót, az eredmény azonban közel sem hibátlan. Több felhasználói visszajelzés szerint a közel egymillió forintos indulóárral elérhető mobil zsanérja percek alatt megadja magát, és a képernyő elreped.
Az Apple az ügyben közleményt is kiadott.
A Samsung, amely már a nyolcadik generációt adja ki a hajlítható mobilokból, kihasználva a helyzetet kampányt indított legfőbb riválisa ellen, amelyben az iPhone Duo hibáin gúnyolódik. A dél-koreai gyártó kanadai Instagram-oldala több képet is megosztott, amelyeken egy világos vonal látható azon a helyen, ahol az iPhone Duo modellek kijelzői megtörnek.
A kampányban háromféle szöveg váltakozik: „A hajtogatás nem újdonság számunkra”, „Hajtogatás. Tudunk róla egy s mást, vagy nyolcat”, valamint „Válts Galaxy Z Fold8-ra”.
Az első összecsukható Galaxy okostelefon 2019 szeptemberében jelent meg. A dél-koreai cég a nyolcadik generációs Galaxy Z Fold8-at három hónappal az iPhone Duo debütálása előtt mutatta be.

