Fénykert nyílt az Esterházy-kastélyban
Több mint 100 fényinstalláció, sárkányok, tündérek és varázslatos látványosságok várják a látogatókat a fertődi Esterházy-kastély parkjában, ahol ismét megnyílt a Fantáziakert.
A tavalyi nagy siker után idén ősszel ismét különleges fények ragyogják be a kastély díszudvarát és kertjét. A Story of Lights programsorozat részeként megvalósuló kiállítás több mint 100 fényinstallációval várja az érdeklődőket, akik egy mesevilág szereplői között sétálhatnak a hűvös őszi és téli estéken.
A fénypark október 21-én nyitotta meg kapuit, és a korábbi évhez képest újabb alkotásokkal bővült. Az idei tárlat egyik legnagyobb látványossága egy háromdimenziós, tűzokádó sárkányt ábrázoló fényszobor. Mellette egy három méter magas és tizenegy méter hosszú világító kígyó kapott helyet, a kastély homlokzatát pedig 220 ragyogó jégcsap díszíti. A korábban is népszerű fényalagutak mellett Pegazus, egyszarvúak, tündérek, varázslók és lovagok elevenítik meg a fantázia világát, a látogatók világító pávákat, hattyúkat és tavirózsákat is megcsodálhatnak.
A szerda esti megnyitón Sütő Csilla, az Eszterháza Központ ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a kastély egykor a művészet, a szórakozás és a társasági élet kiemelkedő központja volt, és ezt a hagyományt szeretnék továbbvinni a mai programokkal, köztük a fényparkkal is.
A tavaly első alkalommal megrendezett fénykiállítás összesen 30 ezer látogatót vonzott Fertődre. A siker azt is bebizonyította, hogy a kastély nemcsak a tavaszi és nyári hónapokban, hanem az őszi-téli időszakban is népszerű úti cél lehet.
Az idei Fantáziakert a cseh DECOLED vállalattal együttműködve készült el, az installációkat mindössze egy hét alatt állították fel. A fénypark 2027. január 10-ig várja a látogatókat, naponta 17 és 21 óra között, az utolsó belépés 20.30-kor lehetséges. November 1-jén, december 24-én és 25-én, valamint január 1-jén zárva tart.

