Meghalt Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes vívó
Elhunyt 79 éves korában Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes, világbajnok, tizenegyszeres magyar bajnok tőrvívó. A magyar szövetség gyászjelentése szerint a hétvégén agyvérzést kapott, és hétfőn hunyt el.
Szolnoki Mária 1947. június 16-án született Budapesten. 1958-ban nővére, Judit biztatására kezdett vívni a BVSC-ben, később a Bp. Honvéd és az Újpesti Dózsa versenyzője volt, utóbbival tízszeres országos bajnok lett, 1977-ben az egyéni bajnoki címet is megszerezte.
A válogatottban 1969-től 1978-ig szerepelt. 1969-ben tagja volt a vb-bronzérmes női tőrcsapatnak, amellyel egy évvel később a negyedik helyen végzett. Az 1971-es bécsi világbajnokságon csapatban ezüstérmes, egyéniben ötödik lett.
A müncheni olimpián csapatban ezüstérmet nyert. 1973-ban világbajnok, a következő két évben vb-ezüstérmes lett a csapattal, 1974-ben egyéniben negyedikként végzett.
Visszavonulása után edzőként dolgozott a Dózsában, illetve a juniorválogatott mellett, majd a Vasasban.

