Ha nincs Raszputyin, Lenin sem lett volna?
Alekszandr Kerenszkijnek, az 1917-es februári forradalom után megalakult ideiglenes kormány fejének elhíresült mondása szerint: „Ha nincs Raszputyin, Lenin sem lenne”. A kérdés az, hogyan tudott egy gyakorlatilag írástudatlan szibériai paraszt ilyen jelentős szerepet játszani a világ leghatalmasabb autokráciájának bukásában. Raszputyin rendkívül befolyásos figura volt, ám alakját a mendemondák és a botrányok máig túlértékelik.
A 19. század végén és a 20. század elején a spiritualizmus és a sámánok komoly karriert futottak be a súlyosan korrupt szentpétervári elit köreiben, és ez az első világháború kitörése után még erősebb lett. Raszputyin képes volt lecsillapítani a nyugtalan lelkeket, és gyógyítóként is komoly hírnévre tett szert. Mindmáig vita tárgya, hogyan tudta enyhíteni II. Miklós cár vérzékenységben szenvedő örökösének, Alekszej Nyikolajevicsnek a szenvedéseit – meggyógyítani azonban ő sem tudta a cárevicset.
Raszputyin a nyugat-szibériai Pokrovszkoje faluban született, parasztcsaládban. Serdülőkorában sokat ivott. Miután feleségül vett egy egyszerű, de intelligens nőt, állítólag látomása lett, és meghallotta Isten hívó szavát. Ellentmondásos személyiség volt: mélyen vallásos, ugyanakkor züllött, kicsapongó, a legrosszabb értelemben vett szoknyavadász. 1903–1904 körül zarándoknak indult, hogy meglelje Istent, bejárta Oroszország szent helyeit, és eljutott a görögországi Athosz-hegyig is.
Később a Volga menti Kazanyba érkezett, ahol egy gazdag és befolyásos asszony figyelmét vonta magára, aki meg volt róla győződve, hogy Raszputyin nemcsak gyógyító, hanem Isten embere is. Az asszony bevezette egy nagy hatalmú püspök házába Szentpéterváron, ami sorsdöntő lépésnek bizonyult. Csakhamar több magas rangú egyházi személyiség, köztük a Romanov-ház gyóntatója és két montenegrói hercegnő támogatását is elnyerte. Rajtuk keresztül, egy kritikus pillanatban, 1905 novemberében mutatták be a cárnak. II. Miklós akkor nehéz helyzetben volt, mert a Japántól elszenvedett vereség forradalmi megmozdulásokhoz vezetett. Raszputyin a nép egyszerű gyermekeként jelent meg a cár és a cárné előtt, és mindketten megkedvelték.
A cár és a cárné nosztalgiával tekintett a Nagy Péter nyugatias reformjai előtti Oroszországra, Raszputyint pedig a régi orosz világ hiteles képviselőjének tekintették. Raszputyin nélkülözhetetlenné vált számukra, mivel képes volt enyhíteni a fiuk hemofíliás tüneteit. Több olyan esetről tudunk, hogy a trónörökös azonnal megnyugodott, amikor Raszputyin hangja elért hozzá a telefonon keresztül. Az orvosok véletlennek, esetleg pszichoszomatikus jelenségnek tartották. A cárné úgy vélte, hogy a fia egészsége és rajta keresztül az uralkodóház sorsa is az ő kezében van.
Raszputyin befolyása kezdetben nem volt jelentős, de 1915 folyamán drámai mértékben megnövekedett. Raszputyin és a cárné meggyőzte Miklóst, hogy vegye át a hadsereg irányítását, ami katasztrofális döntésnek bizonyult. A cár elhagyta Petrográdot, és szabad kezet adott a cárnénak és Raszputyinnak a kormányzati kinevezések terén. Tartományi kormányzók tucatjait bocsátották el vagy cserélték le, a miniszterelnökök és a belügyminiszter kinevezésébe is beleszóltak. Raszputyin javaslatára az orosz vasúthálózat irányítása Alekszandr Protopopov hatáskörébe került, akinek előrehaladott szifilisze miatt meggyengült az ítélőképessége. A hibák következtében az élelmiszer nem érkezett meg a nagyvárosokba, ami 1917-ben közvetlenül hozzájárult a februári forradalom kirobbantásához.
Raszputyint 1916 decemberében szélsőséges jobboldali reakciósok gyilkolták meg. Az összeesküvés központi figurája Feliksz Juszupov herceg és Dmitrij Pavlovics nagyherceg volt, hozzájuk csapódott a feketeszázak vezetője, Vlagyimir Puriskevics. Raszputyint a petrográdi Mojka-palotába csalták azzal az ígérettel, hogy találkozhat Irina hercegnővel. Először ciános süteménnyel kínálták, majd többször rálőttek, és közelről végeztek vele. A gyilkosság megdöbbentette a cárt és a cárnét, akik attól tartottak, hogy ez egy nagyobb léptékű palotapuccs első lépése lehet. Raszputyin halála nem hozta meg a várt eredményt: ahelyett, hogy helyreállította volna a rendet, felgyorsította a Romanov-autokrácia hanyatlását.
