„Arra gondoltam, nem törhetem össze az álmait” – Kropkó Jázmin az érte szorító kisfiúért is futott, ezüstérem lett a vége az ifjúsági olimpián
A triatlonos Kropkó Jázmin ezüstérmet nyert pénteken a dakari ifjúsági olimpián. A versenyzőknek 750 méter úszást követően 20 kilométert kellett kerékpározniuk, majd az 5 kilométeres futással zárult a verseny.
Kropkó az úszás után az első helyen állt, majd a kerékpározásnál egy tízfős élboly alakult ki. A futásnál eleinte együtt haladt a svájci Kimy Casanovával, de a frissítőpontoknál kétszer is megbotlott, a második után pedig már nem tudott felzárkózni.
A 17 éves magyar sportoló végül 59:19 perc alatt teljesítette a távot, és 21 másodperces hátránnyal ért célba a győztes Casanova mögött.
„A második helynek is nagyon örülök, elképesztő ez az egész, de tényleg! Az év elején egészségügyi problémával küszködtem, azt hittem, vége a szezonomnak, de lehet, hogy az egész pályafutásomnak, most meg itt vagyok, és ifjúsági olimpiai ezüstérem lóg a nyakamban. Szinte hihetetlen!” – mesélte Kropkó Jázmin.
A versenyző egy nem mindennapi történetet is megosztott. „Tegnap odajött hozzám egy kisfiú, és azt mondta, eljön a versenyemre szurkolni, mert biztos benne, hogy érmet szerzek. A futásnál érte is futottam, arra gondoltam, nem törhetem össze az álmait, amelyek persze egybeestek az enyéimmel” – mesélte.
Kropkó Jázmin a magyar küldöttség második érmét szerezte Szenegál fővárosában, kedden Moór Ádám a tengeri evezés egyéni sprint versenyszámában harmadikként zárt.

