Kezdőlap Külföldi hírek Feledy Botond Navracsics Tibornak is bedolgozott
Feledy Botond Navracsics Tibornak is bedolgozott

Feledy Botond Navracsics Tibornak is bedolgozott

által Marton

Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is

A volt miniszternek a Külügyi Intézet volt igazgatója tanácsot is adott. Az is kiderült, milyen munkát végzett Lázár János minisztériumának.

Feledy Botond a Miniszterelnökség megbízásából összesen bruttó 11 917 680 forint, azaz nettó 9 384 000 forint értékű munkában vett részt, amely Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter munkáját segítette. A Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának megbízatását azonnali hatállyal megszüntették, miután tudomást szereztek az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról.

Feledy Lázár János minisztériumával állt munkakapcsolatban, erről Magyar Péter miniszterelnök azt kommentelte: ha valaki elfogad egy kormányzati vezetői megbízást, és megkérdezik, hogy támadható-e, akkor illik beszámolni arról, hogy az előző kormánytól 84 millió forint közpénzt kapott, még a választás után is 19 millió forintot. Mint fogalmazott, mindent meg lehet magyarázni, de elhallgatni nem, és sajnálja az esetet.

Feledy feladata külpolitikai szaktanácsadás és geopolitikai elemzői feladatok ellátása volt, a Miniszterelnökség a p2m Informatika Szolgáltató Kft. és a p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-n keresztül alkalmazta, ezért nem tudni, hogy az elszámolt díjból mennyi jutott hozzá. A szerződés 2023 október elejétől december végéig szólt, így a négy hónapra nettó 4-szer 2 millió 346 ezer forintot jelentett.

Feledynek összesen 138 munkaórát jelentett egyenként 68 ezer forintért, és havi rendszerességgel készített vezetői összefoglalókat Navracsicsnak az EU és a közép- és kelet-európai régió országairól, külön tekintettel a magyar kormányzati szempontból fontos történésekre. Emellett tanácsadói szolgáltatásokat is nyújtott. A dokumentumban Feledy neve résztvevő szakemberként, pontosabban partner vállalatszervezési tanácsadóként szerepel.

Feladatai az egyik hónapban a dokumentum szerint így alakultak: öt összefoglaló több, az EU-val foglalkozó think-tank publikációiból, amelyek relevánsak lehettek a minisztérium számára; öt Brussels Review című elemzés és EU-s témájú szakmai hírösszefoglaló; háttéranyag a magyar álláspont Bizottság-beli percepciójáról; valamint elemzés az EU-s választási forgatókönyvekről.

Előkerült az a szerződés is, amelyet Feledy cége idén március 9-én Lázár János minisztériumával kötött. Ez tételesen elsorolja, milyen feladatokat látott el Feledy cége: hét rövid elemzés az USA-ról, Oroszországról, amerikai döntéshozókról, lefoglalt orosz vagyonokról, az Epstein-aktákról és a szerb belpolitikáról, valamint tizenhat mélyelemzés amerikai és uniós energiatrendekről, az amerikai Fehér Ház struktúrájáról, a negyedéves német belpolitikáról, az orosz belpolitikáról, balkáni országok politikájáról, román belpolitikáról, Mario Draghiról, a cseh kormányzat felállásáról, a brit belpolitikáról, Venezueláról és az USA háborújáról, startup-ökoszisztémákról az EU-ban, francia belpolitikáról, Zac Goldsmithről, valamint a közép- és kelet-európai övezet politikai összehasonlításáról.

Az első két tételt Feledy 206 órában, 62 500 forintos órabérrel, összesen 12 875 000 forintért végezte a számla szerint. A szakértői háttértámogatás és elemzői tevékenység a Minisztérium alaptevékenységét közvetlenül vagy közvetve érintő uniós közös politikákkal összefüggésben az egyik idetartozó feladatnál elemzést jelentett Brüsszel 2025-ös negyedik negyedévéről, valamint 2026 januárjáról, összesen négy hónapról. A munkaidő 20 óra volt, az órabér szintén 62,5 ezer forint, a teljes összeg pedig 1 250 000 forint.

A másik uniós elemzői tevékenység keretein belül Feledy kétheti hírösszefoglalókat gyártott a minisztériumnak a háborús fejleményekről és az USA-ról 85 órában, ugyanekkora órabérért, összesen 5 312 500 forintért.

Ezt is kedvelheted