Ma pótolják Orbán Anita és Marco Rubio találkozóját
A hét eleji meghiúsult egyeztetés után csütörtökön fogadja Marco Rubio amerikai külügyminiszter Orbán Anita magyar külügyminisztert Washingtonban – derül ki az amerikai kormány honlapjára felkerült programból.
A két miniszter eredetileg kedden találkozott volna Washingtonban, a megbeszélés azonban elmaradt. A felek abban egyeztek meg, hogy a hét második felére halasztják a találkozót.
Az amerikai kormány honlapjára magyar idő szerint csütörtök éjszaka került fel Rubio programja, amely szerint a két miniszter helyi idő szerint 11:15-kor találkozik az amerikai külügyminisztérium washingtoni központjában. Ez magyar idő szerint 16:15-öt jelent.
Az esemény nem lesz sajtónyilvános, így a részletekről a résztvevők beszámolóit követően lehet majd tájékozódni.
Rubio idén februárban Budapesten járt, ahol Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel tárgyalt, és az amerikai kormány támogatásáról biztosította. Magyar Péter akkor az október 23-i megemlékezésre is meghívta, azzal, hogy addigra már „egy másik Orbán”, Orbán Anita fogadná. Rubio végül nem vett részt az ünnepségen.

