Magyar Péter a Vatikánba utazott, csütörtökön fogadja XIV. Leó pápa
Magyar Péter miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy úton van a Vatikánba. A kormányfőt csütörtök délelőtt 10:45-kor magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa – írja a 24.hu.
A miniszterelnök egy Wizz Air-járattal indult Rómába. Bejegyzésében azt írta, egykori piarista diákként megtisztelő számára, hogy az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt egy hónappal képviselheti Magyarországot a pápánál.
A Szentatyának személyes ajándékként XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kézzel készített, kalligrafikus leiratát, valamint Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-es, New Yorkban megjelent első amerikai kiadását viszi. A miniszterelnök szerint a két dokumentum története hetven év távlatából a szabadság, az emberi méltóság és a béke üzenetében kapcsolódik össze.
Magyar Péter a bejegyzés szerint saját költségén a két fiát is magával vitte az útra. A magánaudiencia után bemutatja a pápának a magyar delegáció tagjait, köztük Tarr Zoltán minisztert és Velkey György államtitkárt.
A találkozót a miniszterelnök már egy korábbi bejegyzésben előre jelezte. Akkor közölte azt is, hogy az audienciát követően tárgyalást folytat Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán diplomáciai és kormányzati vezetőjével.
A korábbi magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort tavaly októberben fogadta XIV. Leó pápa a Vatikánban.

