Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél
Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél, valamint a céggel kapcsolatban álló, egykori külföldi tisztségviselő címén – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján szerda kora délután.
A gyanú szerint a társaság havi több mint bruttó 3,5 millió forintért foglalkoztatta a férfit, aki alig végzett tényleges munkát.
A KR NNI tájékoztatása szerint a nyomozók kutatásokat tartanak a gazdasági társaság budapesti, Budakeszi úti épületeiben, a társaság könyvelőcégénél, valamint a kft.-vel kapcsolatban álló volt külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén.
A házkutatás során iratanyagokat, dokumentumokat, szerződéseket, számlákat, fizetési jegyzékeket foglalnak le a helyszínen, emellett adatokat mentenek a cég szerveréről, és ezzel párhuzamosan több tanút hallgatnak ki.
A hűtlen kezelés miatt indult eljárás ismeretlen tettessel szemben folyik. A lefoglalt eszközöket, adatokat ezt követően fogják vizsgálni, elemezni, hogy teljes körűen feltárják az ügyet, és jogsértés esetén a felelősségre vonás is megtörténhessen.
Szánthó Miklós érdekeltsége
Az Alapjogokért Központot 2013-ban alapították Budapesten, mégpedig azzal a céllal, hogy „megőrizze a nemzeti identitást, a szuverenitást és a keresztény hagyományokat a globalizáció és a geopolitikai változások közepette”.
A központ a saját meghatározása szerint jogi és politikai kutatásokat folytat, különös tekintettel az alkotmányjogra, az uniós jogra és a globális politikai eseményekre. A központ 2024 márciusában Madridban irodát nyitott, hogy erősítse hálózatát.
A központ főigazgatója Szánthó Miklós, stratégiai igazgatója Kovács István, operatív igazgatója Törcsi Péter.

