Két keréken zümmögő szabadság – 80 éves a Vespa
Nyolcvan évvel ezelőtt egy olasz fegyvergyáros és egy repülőgép-tervező mérnök megalkotta a huszadik század egyik emblematikus közlekedési eszközét. Az 1946 szeptemberében utcára guruló első Vespák a helyváltoztatás praktikus járművéből pillanatok alatt váltak a fiatalos lendület, a második világháború kataklizmájából feltámadó olasz dolce vita egyetemes szimbólumává.
Az összetéveszthetetlen formavilágú robogó története közvetlenül a második világháború után, a gazdaságilag padlóra került Olaszországban kezdődött, miután Enrico Piaggio romos pontederai gyára udvarán meglátta a prototípust, majd így kiáltott fel: Sembra una vespa! – Úgy néz ki, mint egy darázs!
Piaggio, aki korábban hadirepülőgépek gyártásával foglalkozott, felismerte, hogy a túléléshez gyökeres változásra van szükség: egy mindenki számára elérhető, olcsó és praktikus közlekedési eszközt kell piacra dobni. Az ötlet megvalósítását a hagyományos motorkerékpárok konstrukcióját nem kedvelő repülőmérnökre, Corradino D’Ascanióra bízta, aki a toszkánai gyár raktáraiban felhalmozott, feleslegessé vált repülőgép-alkatrészekhez nyúlt.
D’Ascanio a repülőgépek főfutóművénél alkalmazott egyoldali felfüggesztés elvét adaptálta a lengőkaros kormányoszlop kialakításához, az erőforrást pedig a bombázók csillagmotorjának beindítására szolgáló kisméretű indítómotorok technológiájából kölcsönözte. A sebességváltót a kormányra helyezte, a motor hátrakerült, a vezetőt széles pajzsként védő préselt acéllemez pedig garantálta, hogy az utca pora és sara távol maradjon a motorozótól. A középső vázcső elhagyásával a sofőr egyenes háttal, elegánsan foglalhatott helyet az önhordó szerkezet nyergében, az alacsony padlólemeznek köszönhetően pedig a hölgyek szoknyában is kényelmesen közlekedhettek.
Az 1946 áprilisában Vespa néven szabadalmaztatott, és nyolcvan éve, szeptember 20. óta sorozatban gyártott robogó sikere minden képzeletet felülmúlt. Az 1946-os, kétezer darabos indulást követően az ötvenes évek elejére már félmillió Vespa gurult az utakon, az évtized végére pedig túllépték az egymilliós álomhatárt.
A formatervezés csúcsteljesítményeként elismert robogót 2017-ben a Torinói Bíróság hivatalosan is műalkotássá nyilvánította, és teljes körű szerzői jogi, valamint védjegyoltalmat adott a formájának. A jármű hamar a popkultúra részévé vált: olyan filmklasszikusok építették a mítoszát, mint William Wyler 1953-as Római vakációja vagy Federico Fellini 1960-as Az édes élet című mozija. Később Nanni Moretti Kedves naplóm című, 1993-ban készült filmjében is központi szerepet kapott. A rajongótábor erejét mutatja, hogy amikor a Piaggio az 1980-as évek végén be akarta fejezni a klasszikus forma gyártását, nyomás kényszerítette visszakozásra a céget.
A vasfüggöny innenső oldalán, a Kádár-korszak Magyarországán ez a könnyed, mediterrán életérzés elérhetetlen álomnak számított. A Nyugat, vele Olaszország a szabadság, a divat, a felszabadult szórakozás szinonimája volt. A korszakban külön kifejezés született a Magyarországra látogató olasz fiatalok és a hazai ifjúság közötti nyári románcokra: az úgynevezett „digózás” sokak számára a vasfüggönyön túli világ ígéretét jelentette.
Mivel az olasz Vespa az Elbától keletre ritka kincsnek számított, a keleti blokk ipara igyekezett betömni a piaci rést. Sorra jelentek meg az utcákon a szocialista márkák: a magyar Tünde, a csehszlovák Jawa Čezeta, az NDK-s Simson Schwalbék, a hazai Panni törperobogók, a strapabíró Jawa Pionýrek – később a Babetták –, valamint a szovjet-lett Rigák és a szovjet Vyatkák.
A Fortepan archívuma bőségesen őrzi ezeket a privát pillanatokat. A magánfotókon jól látszik, hogy ez a jármű mindig sokkal többet jelentett egyszerű közlekedési eszköznél: valóságos családtag, büszkeség, a személyes függetlenség szimbóluma is volt. A képeken mosolygó lányok ülnek a nyeregben, büszke fiatalemberek támaszkodnak a csillogó króm alkatrészeknek, a jármű pedig legalább annyira funkcionált divatkiegészítőként, mint a mobilitás eszközeként.
A lyoni egyetemre járó, 1956-os emigráns Varga Péter egy 125-ös Peugeot motorkerékpárral vágott neki a dél-francia tájaknak, miközben Lambretta robogót hajtó barátjával szinte egyetlen centime nélkül fedezték fel a Côte d’Azurt. A hazai pályán alkotó Gyulai Gaál Krisztián operatőr fotóin a hetvenes évek Magyarországának naposabb és szabadabb arca rajzolódik ki.
Egy robogóban manifesztálódó, kézzel fogható Itália, egy óhajtásnyi dolce vita elevenedik meg a Vespában és társaiban, amire a legnehezebb időkben is vágyakoztunk. A zümmögő kávédarálók jellegzetes hangja a modern városi lét egyik legdallamosabb regisztere mind a mai napig; a két keréken guruló szabadság éppen ezért pontosan ugyanolyan vonzó most is, mint nyolcvan évvel ezelőtt, a legelső pontederai darazsak kirajzásakor.
